Rafael Nadal a US Open trófeájával (Fotó: MTI)

 

„Azért teniszezek, mert imádok teniszezni. Nem gondolok csak a Grand Slamekre, mert a tenisz több, mint a Grand Slamek. Kell figyelnem sok minden másra is. Boldoggá tesz, ha játszhatok. Természetesen egy olyan győzelem, mint a mai, szuper boldoggá tesz” – mondta Rafael Nadal, miután a döntőben második kiemeltként öt szettben megverte az ötödikként rangsorolt orosz Danyiil Medvegyevet.

A 33 éves spanyol versenyző a 19. Grand Slam-sikerét aratta, így már csak eggyel marad el a rekorder svájci Roger Federertől, és hárommal előzi meg a szerb Novak Djokovicsot. A US Openen a 38 esztendős Federer ötször, a 32 éves Djokovics háromszor diadalmaskodott.

„Képtelenség egész nap azzal foglalkozni, hogy kinek van több és kinek van kevesebb trófeája, mert frusztrálttá tesz. Amit eddig elértem a karrierem során, már így is több annál, mint amit valaha reméltem, amiről valaha álmodtam” – nyilatkozta Nadal. Hozzátette: persze szeretné, ha még több sikerben lenne része, de nem lesz boldogabb vagy boldogtalanabb attól, ha ez megtörténik vele vagy sem.

„Igazából attól lesz valaki elégedett önmagával, ha a legjobbját tudja nyújtani. Ilyen szempontból teljes mértékben nyugodt vagyok, mert nagyon meg vagyok magammal elégedve” – hangsúlyozta Nadal.

A döntőt „csodálatosnak” értékelte, és pályafutása egyik legérzelemdúsabb mérkőzésének tartja.

„A győzelem értékét különösképpen az növelte meg, ahogyan a meccs számomra nehézzé vált. Tipikus Grand Slam-döntő volt, amelyek ettől válnak különlegessé” – emelte ki Nadal, aki ellen Medvegyev élete első GS-fináléjában kétszettes hátrányból még egyenlített.

A 23 éves orosz teniszező a meccs után elmondta: tisztában volt azzal, hogy a fináléban minden pontért nagyon keményen meg kell majd küzdenie.

„Tudtam, hogy a szívemet is ott kell hagynom a pályán. Szerintem látták és értékelték” – utalt Medvegyev arra, hogy harcos játékával sikerült elnyernie a közönség rokonszenvét.

A verseny helyszínéről a Nemzeti Sportot tudósította: Klein Ron