Tenisz: Marosi Katalin a szülést követően folytatja karrierjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.18. 13:37
Tervei szerint kedvenc tornáján, az április 20-án kezdődő stuttgarti versenyen tér vissza a profi teniszezők közé Marosi Katalin.

A Székesfehérváron élő és 2013 szeptemberében visszavonult játékos szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be döntését.

A 35 éves sportoló elmondta, hogy már terhessége alatt gondolt az újrakezdésre, majd Csaba fia megszületését követően döntött a visszatérés mellett. Hozzátette: év vége óta intenzívebben készül, fizikálisan készen áll az újabb kihívásra, és jelezte szándékát az antidoppingcsoportnak is.

Közölte, annak idején kérte a világranglista-pontjainak „lefagyasztását", amelyeket maximum két évig őriznek meg, ám a szülést követő egy esztendőn belül újra versenyeznie kell. Ennek érdekében felvette a kapcsolatot néhány játékossal, de még nem dőlt el, párosban kivel fog indulni Stuttgartban.

Marosi Katalin kiemelte: legszívesebben a párosban korábban világelső, azóta szintén gyermeket szülő, 38 éves amerikai Liezel Huberrel játszana, de azt is elképzelhetőnek tartja, hogy mindig más partnerrel versenyez majd. Megjegyezte, a magyarok közül Babos Tímeával férnének fel komoly versenyek főtáblájára, de neki francia partnerével van megállapodása erre az esztendőre.

A teniszező a legnagyobb álmának a riói olimpiai részvételt nevezte.

Marosi Katalin 1979. november 12-én született Gyergyószentmiklóson. 1985-ben, öt és fél évesen kezdett el teniszezni szülővárosában. Kilencévesen költöztek át szüleivel és bátyjával Magyarországra. Több klubban is megfordult, az Alagi Majorban kezdte, majd Rákoskeresztúron, a Vasasban és a BSE-ben is szerepelt.

Marosi egyesben 393 győzelmet aratott és 297 vereséget szenvedett el, míg párosban 354/288 a mérlege. Egyesben 15, párosban 31 ITF-tornán győzött. Legjobbjaként 2000 májusában 101. volt egyesben a világranglistán, párosban pedig tavaly májusban a 33. helyen állt. Pályafutása során összesen 721 400 dollár (körülbelül 160 millió forint) pénzdíjat nyert.

Marosi 2000-ben Mandula Petra oldalán negyeddöntős volt a sydneyi olimpián, míg párosban háromszor finalista WTA-tornán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik