Fortuna és Popeye – Csinta Samu publicisztikája

ÚGY TETSZIK, a csalásgyanús esetek a gyanakvást is óhatatlanul kitermelik. Nincs az a kezdetben tisztának tűnő eset, amelyre előbb-utóbb ne fröccsenne pöttynyi sár, s ha már odakerült, szinte mágnesként vonzza a további „szennyeződést”. A sport és az azt körülvevő közeg kiválóan alkalmas táptalaja a különböző összeesküvés-elméleteknek. A csalódás, a kedvenc csapat, versenyző vereségekor a szurkoló szinte azonnal elkezd magyarázatok, kapaszkodók után keresgélni, és mivel a rációt ilyenkor erősen kikezdik az érzelmek, rendre talál is. Egy-egy mérkőzésen mindig akad vitatható helyzet, bírói ítélet, amely abban a pillanatban kikerül az emberi hiba kategóriájából, mihelyt alkalmassá válik felmentő érvként funkcionálni.

Kezdjük a sportbeli bűnök egyik „legártalmatla­nabb” változatával, a bundagyanúval. Egy kihagyhatatlan helyzet, egy védő- vagy kapushiba nyomán hajmeresztő nézetek képesek szárnyra kelni, főleg hogy szinte minden változatra akad már precedens, pláne a bundákra. A bizonyíthatatlan „bizonyítékokat” sorakoztatót természetesen semmiről sem lehet meggyőzni, tud ő, amit tud, egyébként is tuti információi vannak meg nem nevezett, de kikezdhetetlen forrásokból. A néhány nappal ezelőtti soproni kosárdráma – a magyar női válogatott olimpiai banánhéja – előtt magam is megfuttattam, milyen kanadai részről érkező vádaskodásokra számíthatunk, ha megverjük az immár tét nélküli meccsre készülő spanyolokat. Az az eset ugyanis kiválóan alkalmasnak ígérkezett spekulációk gyártására, hiszen egy különösebb motiváció nélkül pályára lépő csapat sohasem fog megszakadni csak az önmagában való sportsiker érdekében. Sajnos a magyar válogatott maga „gondoskodott” a sportszerűség bizonyításáról, a 22 pontos előnyből egyetlen pontnyi mínuszba való átcsúszás az Eb-ezüstérmes spanyol válogatottat egy csapásra a sportbeli tisztesség és kikezdhetetlenség piedesztáljára emelte.

A doppingolás ennél jóval konkrétabb, első látásra csupa objektív szempontot figyelembe vevő kérdéskörnek tetszik. Az ellenőrzési rendszerek egyre kevesebb kibúvót látszanak engedélyezni a tilosban próbálkozóknak, az ügyek felgöngyölítési procedúrája is alaposnak tűnik, még ha sokan erősen kifogásolják is az ehhez szükséges időtartam hosszát. Mondván: ez alatt nemcsak a gyanúsított arculata szenved súlyos károsodást – tekintve, hogy a civil peres eljárásokkal szemben doppingügyekben nem létezik az ártatlanság vélelme, a vád megfogalmazásától kezdve a sportolónak kell bizonyítania ártatlanságát –, de az illető idegrendszere is oly mértékben „rojtosodik”, ami az esetleges visszatérés sikerét is igencsak megkérdőjelezi. A bizonyítási, illetve igazságszolgáltatási folyamat végén pedig ott áll a CAS néven ismert nemzetközi Sportdöntőbíróság, amelyet sokan egyfajta amnesztiafórumnak tekintenek, holott a sokéves tapasztalat ezt korántsem támasztja alá. Néhány eltiltás időtartamának csökkentésén túl a jogi testület ritkán ment szembe a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) álláspontjával. Egyik ritka kivétel éppen magyar „identitású”, Ilyés Laura Vanda úszó ügyében a WADA csaknem példa nélküli módon ejtette a doppinggyanú vádját a CAS esedékes tárgyalása előtt.

Nem ismerve a CAS tárgyalási programját kockáztatom meg, hogy a testület napirendjén lévő témák közül a legvisszhangosabbak közé tartozik a nemzetközi sport két nagyágyúja, Simona Halep román teniszező és Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó esete. Mindkettőjük ügye évek óta zajlik, a CAS az utóbbi esetében a napokban emelte jogerőre a négyéves eltiltásról szóló ítéletet. Halep is túl van már egy két és fél napos kihallgatási procedúrán, az ítéletet pedig bármelyik pillanatban nyilvánosságra hozhatják. Szakemberek szerint nem sok esély van a négyéves WADA-büntetés csökkentésére, sőt, rosszhiszeműség okán akár hat esztendőre is emelhetik az eltiltás időtartamát, ami egy 32 éves sportoló esetében gyakorlatilag a pályafutás végét jelentheti.

A dr. Pákay Péter ügyvéddel, a nemzetközi Sportdöntőbíróság egyik magyar tagjával a szombati Képes Sport-mellékletünkben megjelent interjúból bepillantást nyerhettünk a testület működésébe, azonban őt is köti a titoktartás, az ügyekről részleteket nem árulhatott el, így a különböző hírekből lehet összecsipegetni azokat az apróságokat amelyek egy-egy eset savát-borsát adják. Így tudhattuk meg például, hogy Valijeva a nagypapája szívgyógyszerét vette be tévedésből, olyan készítményt, amelyet a szívizom erősítésére szoktak szedni, egészséges ember szervezetében pedig javítja a vér oxigénellátását. Ez a változat később olyan meseszerű kiegészítést kapott, amely szerint az orosz lány olyan gyümölcsdesszertet fogyasztott, amelyhez az alapanyagot ugyanazon a vágódeszkán szeletelték, amelyen a nagypapa is megtörte a maga gyógyszereit.

A fikciós filmek forgatókönyvébe illő momentum „megemésztését” mindenki jóhiszeműségére bízom, az viszont sokkoló hatású, hogy a vizsgálatok bebizonyították: a még mindig csak 17 éves lány 2020-ban és 2021-ben hatvanféle különböző gyógyszert és táplálékkiegészítőt fogyasztott. Közöttük olyat is, amely nem szerepel tiltólistán, viszont az Ecdysterone nevű spenótkivonat tiltását máris sürgetik a szakemberek, miután a Berlini Szabadegyetem tudósai szerint a szteroidokhoz hasonló hatást fejt ki. Talán olcsó poén, de idekívánkozik: csak most kezdtem igazán értelmezni Popeye, a tengerész spenótmániáját. Valijeva amúgy semmit sem tudott mondani a kihallgatások során, fogalma sem volt, hogyan kerülhetett a spenótkivonat a szervezetébe. Személy szerint legalább hasonló mértékben tartom tragikusnak, hogy egyre kevesebben emlegetik: az orosz műkorcsolyázó mindenekelőtt azzal írt sporttörténelmet, hogy első nőként hajtott végre olimpián négyfordulatos ugrást.

A korábbi világelső Simona Halep a négy évre szóló WADA-eltiltás ellenére a CAS előtt is ártatlannak vallotta magát, a körülmények szerencsétlen egybeesése áldozatának, holott az analízisek eredményei egyértelműen ellene szólnak, a biológiai útlevelében tapasztalt rendellenességek pedig gyakorlatilag kizárják a jóhiszeműség valószínűségét, szavainak hitelességét viszont más is kikezdeni látszik. Miután a botrány kirobbanása után edzője, Patrick Mouratoglou hónapokon át elzárkózott a nyilvánosságtól, majd a felelősséget érezhetően az általa működtett teniszakadémia táplálkozási szakemberére kezdte tolni, megjelent a lausanne-i tárgyaláson. Leginkább azonban az roppantotta meg a román közvélemény Halepbe vetett hitét, hogy a két „ellenség” együtt vacsorázott a CAS-napok valamelyikén. Azóta egyre inkább a bulvár felé sodródik a történet, több véleményvezér is a Mouratouglu és Halep közötti érzelmi kapcsolatot kezdte el valószínűsíteni. A magát a semmiből a világ tetejére felküzdő ártatlan román szobra repedezik, immár egyre nyíltabban beszélnek egyfajta háttéralkuról, amelynek tétje a pénz, a nagyon sok pénz. Vagy a férfi–nő viszony sok esetben megmagyarázhatatlan mozgatói. És itt már végképp ingoványos terepen járunk.

Ami viszont váratlan fordulat: a jelenlegi ítélet esetleges mérséklését sokan a nemzetközi Sportdöntőbíróság létjogosultságának megkérdőjelezéseként kezelnék. Mert mire fel nőtte ki magát a sporttal kapcsolatos gazdasági és fegyelmi viták legfelsőbb jogi fórumává a Juan Antonio Sama­ranch néhai NOB-elnök szorgalmazására az olimpiai jogviták kezelésére létrehozott testület, ha visszakozik messziről bűzlő ügyekben? Hiába, a sportnál, a körülvevő közegénél nincs alkalmasabb táptalaj a különböző összeesküvés-elméletek számára. A jogbiztonság pedig önmagában mindenkinek megnyugtató, még ha egyes esetekben jól is jönne, ha Fortuna lehunyná egy-egy pillanatra a szemét.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!