Tenisz: Marozsán Fábián sikerrel vette az első fordulót a sanghaji tornán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.04. 11:48
null
Marozsán Fábián két szettben nyert (Fotó: Flajsz Péter/24 Óra, archív)
Marozsán Fábián sikerrel vette az első fordulót a 8.8 millió dollár összdíjazású sanghaji kemény pályás férfi tenisztornán.

 

A világranglistán 92. Marozsán Fábián a 64 közé jutásért vívott szerdai találkozón Arthur Rinderknech-sel (66.) csapott össze, pályafutása során először. A rivális tagja volt februárban a magyarokat a tatabányai Davis-kupa-selejtezőben 3–2-re legyőző francia válogatottnak.

Mindketten stabilan hozták az adogatásaikat, még egyenlő (40:40) állásig sem jutottak el 12 gémen keresztül, majd a rövidítésben Balázs György tanítványa játszmalabdát hárított, aztán a francia elrontott tenyeresét követően szettelőnybe került. Az első felvonás kiegyenlített játékát jól mutatja, hogy mindketten 38-38 labdamenetet nyertek.

A folytatásban a 23 éves magyar 1:1-nél kiharcolta a meccs első bréklabdáit, melyekből a harmadikat értékesítette. Az egyre többet rontó Rinderknech megroppanni látszott, 4:2-nél ismét elbukta az adogatását, és Marozsán innen már könnyedén kiszerválta a mérkőzést, amely 1 óra 23 percig tartott.

A második számú magyar teniszezőre a 64 között a 11. kiemelt ausztrál Alex de Minaur vár.

A későbbiekben Fucsovics Márton (57.) is pályára lép a kínai metropolisban, ellenfele a selejtezőből érkezett kazah Gyenyisz Jevszejev (258.) lesz.

ATP, SANGHAJ
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)

Marozsán Fábián–Arthur Rinderknech (francia) 7:6 (8–6), 6:2
Később
Fucsovics Márton–Gyenyisz Jevszejev (kazah) 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik