Tenisz: eldőlt, ki lesz Marozsán következő ellenfele Sanghajban

Vágólapra másolva!
2023.10.10. 18:34
null
Hurkacz először játszik majd Marozsán ellen (Fotó: Getty Images)
A sanghaji ATP 1000-es torna nyolcaddöntőjében a világranglista 17. helyén álló Hubert Hurkacz döntő játszmában legyőzte a 60. helyezett kínai Csang Cse-csent, ami azt jelenti, hogy a lengyel lesz a tornán két top 20-ban szereplő játékost is legyőző Marozsán Fábián következő ellenfele a negyeddöntőben.

Nagy csatát hozott a két játékos mérkőzése és már az első játszmában sejteni lehetett, nem lesz rövid összecsapás, hiszen mind a ketten utolsó leheletükig küzdöttek a saját adogatójátékukért – bréklabdát is alig láthattunk az első szettben, Hurkacznak akadt ugyan két lehetősége, de nem tudott egyikkel sem élni. Végül rövidítésben dőlt el a kereken 60 percig tartó játszma a lengyel javára, miután négyszer elvette az őt háromszor brékelő kínai szerváját, s 8–6-ra nyerte a ráadást.

A másodikban Csang valóságos villámrajtot vett, hiszen elsőre elvette Hurkacz szervajátékát, más kérdés, hogy a lengyel az ötödik játékban visszabrékelt. A rövidítést ezúttal elkerülték a felek miután az utolsó három játék egyaránt a fogadó sikerével ért véget: Csang kétszer brékelt, Hurkacz egyszer, így a kínai 6:4-re vitte a második játszmát, s jöhetett a döntő szett.

Ez megint az első játszma forgatókönyvét hozta, azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy ezúttal egy árva bréklabdát sem láthatott a publikum, döntő szett rövidítést viszont igen, miután megint mind a 12 játék az aktuálisan adogató játékos sikerét hozta.

Úgy tűnt, hogy a tie-breakben sem nagyon akar eldőlni az összecsapás, aztán 4–3-nál Hurkacz hozott fogadóként egy pontot, ami végül elegendőnek bizonyult a győzelemhez, miután 6–4-nél hozta az első meccslabdáját és ezzel megnyerte a 2 óra 37 percig tartó mérkőzést.

Ezzel az is eldőlt, hogy a – minden bizonnyal – csütörtökön sorra kerülő negyeddöntőben a 26 éves, csaknem két méter magas lengyel vár Marozsánra, aki kedden reggel a világranglista 9. helyén álló norvég Casper Ruud ellen nyert döntő szettben.

TENISZ
ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ
(kemény pálya, 8.8 millió dollár)
NYOLCADDÖNTŐ
Hurkacz (lengyel, 16.)–Csang Cse-csen (kínai) 7:6 (8–6), 4:6, 7:6 (7–4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik