Davis-kupa: Marozsán nyert, győzelemmel kezdtük a keszthelyi osztályozót

Vágólapra másolva!
2023.09.15. 14:37
null
Marozsán könnyed győzelmet aratott (Fotó: Szabó Miklós)
Marozsán Fábián két szettben, 7:5, 6:2-re legyőzte Altug Celikbileket, így a magyar teniszválogatott győzelemmel kezdte a Törökország elleni, keszthelyi Davis-kupa-osztályozót pénteken.   


Pénteken 13.00-kor kezdetét vette Keszthelyen a Davis-kupa-osztályozó a magyar teniszválogatott számára, az első meccset a mieink első számú játékosa, Marozsán Fábián játszotta a törökök második számú teniszezője, Altug Celikbilek ellen.

Az első szett szorosan alakult, de a magyar teniszező végig jobb volt ellenfelénél, a végjátékban több pazar labdamenetet is megnyert, majd 6:5-nél brékelni tudott, így vezetést szerzett. 7:5

A második játszmában még jobban kinyílt az olló a két játékos között, a top 100-as magyar teniszező gyorsan 4:1-es előnybe került. Két hozott szervajátékkal később, 5:2-nél ismét brékelni tudott, így 6:2-re behúzta a szettet és a meccset is.

A második meccsen Piros Zsombor Cem Ilkelt győzte le két szettben.

INTERJÚ MAROZSÁN FÁBIÁNNAL

– Az első játszmában közel voltak egymáshoz, a másodikban viszont egyértelműen dominált. Gondolt-e arra, hogy az elején inkább beosztja az erejét, és kifárasztja Altug Celikbileket?
– Nem gondoltam erre, csak így alakult. Az első szett nagyon kiélezett volt, kifejezetten jól játszott az ellenfelem, én pedig, ha nem is a szintem alatt teljesítettem, inkább kissé izgultam, a körülmények és a nehezebb labdával való játék pedig nem feküdt az én stílusomnak. De ettől függetlenül nagyon jó, hogy sikerült megoldanom ezt a feladatot, kihasználtam az első játszma végén a lehetőséget – az pedig, hogy két szettben nyertem meg a mérkőzést, az a legfontosabb.

– A második játszma egyértelműen az Öné volt. Volt olyan pillanat, amikor menet közben azt hitte, már megvan a mérkőzés, vagy ezt igyekezett kizárni?
– Ezt próbálom kizárni. Persze az ember mindig érzi például egy breaknél, hogy innen könnyebben lehet nyerni, akár lezárni két szettben, de pont ilyenkor szokott jönni a probléma: amikor egy játékos elhiszi egy picit, hogy ez már megvan, és esetleg elkezdi félvállról venni a találkozót. Ezt el akartam kerülni, csak az adott pontra akartam koncentrálni.

– Mit jelent Önnek az első egyesben aratott győzelme a Davis-kupában, ráadásul hazai pályán?
– Igazán örülök neki! Az első győzelem megszerzése sosem egyszerű feladat, viszont nagyon fontos. Az ember mindig is emlékezni fog erre, úgyhogy boldoggá tesz, hogy sikerült elérnem.

 

TENISZ
DAVIS-KUPA-OSZTÁLYOZÓ, KESZTHELY
Péntek
Marozsán Fábián–Altug Celikbilek 7:5, 6:2
Piros Zsombor–Cem Ilkel 6:2, 6:3

Szombat
11.00:

Marozsán Fábián, Valkusz Máté–Ergi Kirkin, Sarp Agabigun
Marozsán Fábián–Cem Ilkel
Piros Zsombor–Altug Celikbilek

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik