Videó: ismét összeesett a kínai teniszező

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.02. 18:18
null
Vu Ji-ping nem tudta saját lábán elhagyni a pályát (Fotó: AFP)
Vu Ji-ping Wimbledon után a Washingtonban zajló férfit tenisztorna első körében is összeesett, ezúttal azonban nem folytathatta a versenyt.

A kínai versenyző – aki idén februárban lett hazája első ATP-győztese – 4:1-re vezetett Vatanuki Joszuke ellen az Egyesült Államok fővárosában, amikor is a székéhez közeledve elvesztette a kontrollt a teste felett, így a stábjának kellett segíteni neki leülni.

Az eset után a bíró visszalépésre kötelezte a 23 éves versenyzőt, így a japán automatikusan továbbjutott a legjobb 32 közé.


Vu Ji-pinggel már nem első alkalommal történt hasonló eset. Néhány héttel ezelőtt Wimbledonban panaszkodott légzési problémákra meccs közben, mielőtt be kellett volna segíteni őt az öltözőbe, hogy kivizsgálják. Az ESPN forrásai szerint a kínai a vizsgálatok közben ott is elájult, azonban tizenöt perc pihenő után szerencsére tudta folytatni a találkozót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik