Tenisz: a WTA alaposan felforgathatja a jövő évi versenynaptárt

Vágólapra másolva!
2023.04.23. 07:27
null
A WTA döntése megfosztaná a nagyágyúktól a kisebb tornákat (Illusztráció: Getty Images)
Címkék
Meghökkentő információval rukkolt elő Tomás Petera, az ostravai 500-as tenisztorna főszervezője. A cseh sportszervező szerint a női teniszt irányító szervezet, a WTA 2024-től megtiltja a világranglista legjobb 30 versenyzőjének, hogy részt vegyen a WTA 250-es (vagy annál lejjebb rangsorolt) tornákon – mindezt a tenisportal.cz, tenisszel foglalkozó cseh portálnak adott interjújában fejtette ki a 2020-ban létrejött torna szervezője.

2024-ben teljes mértékben átszervezik a női tenisztornákat. A 250-es besorolású tornák például értelmüket fogják veszíteni, mert a világranglista legjobb harminc versenyzőjének nem engedik meg, hogy ezeken a versenyeken elinduljanak. Emiatt vérre menő küzdelem veszi kezdetét ezek között a tornák között, mivel mindegyiknek érdeke lenne, hogy szintet lépve megszerezze az 500-as minősítést, ez pedig értelemszerűen nem lesz olcsó mulatság. Szerintem a hónap végéig kiderül, mely tornák tudták megugrani a küszöböt, mivel lassan össze kell állítani a 2024-es versenynaptárat” – mondta Tomás Petera.

Egyelőre nem tudni, milyen érvelés mentén szánta el magát a WTA egy ennyire drasztikus lépésre, mivel a női tenisztornák többsége nem vonz tömegeket, s a legjobb versenyzők kiesése gyakorlatilag ellehetetlenítené a kisebb versenyeket. A női teniszt felügyelő szervezet egyelőre nem kommentálta ezeket az értesüléseket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik