BJK-kupa: vereség párosban, kikaptunk a törököktől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.04.12. 18:06
null
Bondárék döntő szettben vesztették el a párost, így oda elment a meccs is... (Fotó: Huntennis.hu)
A magyar páros maratoni meccsen kikapott török riválisától, így a házigazdák 2–1-re megnyerték a párharcot szerdán a Billie Jean King-kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában.

 

Az egyesek után 1–1-re álló csatát a páros döntötte el, amelyben végül Jani Réka és Tóth Amarissa helyett Bondár Anna és Gálfi Dalma játszott. A magyarok rövidítésben hozták az első szettet, majd a hazai duó két óra elteltével egyenlített. Az utolsó felvonásban a törökök 3:1-re elhúztak, majd 4:2-nél ismét brékeltek, és innen már nem volt visszaút Bondárék számára. A találkozó 2 óra 37 percig tartott, a török csapat pedig visszavágott a tavalyi csoportkörben elszenvedett 2-1-es vereségért.

A szombatig tartó tornán Palágyi Miklós kapitány együttese, amely kedden az egyiptomiak legyőzésével rajtolt, még a lettekkel és a hollandokkal csap össze.

A két csoportgyőztes automatikusan továbbjut – de a pozíciók meghatározása miatt megmérkőznek egymással a zárónapon –, a két csoportmásodik pedig rájátszást vív a harmadik továbbjutó helyért.

TENISZ
BILLIE JEAN KING-KUPA
A-csoport, 2. forduló
Törökország–Magyarország 2–1

Berfu Cengiz, Ipek Öz–Bondár Anna, Gálfi Dalma 6:7 (4–7), 6:4, 6:2
Korábban
Zeynep Sönmez–Gálfi Dalma 6:3, 6:4
Ipek Öz–Bondár Anna 6:4, 4:6, 5:7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik