BJK-kupa: Jani Réka kikapott, egyenlítettek a svédek

Vágólapra másolva!
2023.04.15. 14:20
null
Jani Réka kikapott, egyenlítettek a svédek (Fotó: Kovács Péter)
Jani Réka két szettben kikapott Kajsa Rinaldo Perssontól a svédek elleni, tét nélküli mérkőzésen a tenisz Billie Jean King-kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában, szombaton, ezzel a skandináv együttes kiegyenlített.

A második egyes találkozón a világranglistán 390. svéd teniszező az első játszmában háromszor is elvette riválisa adogatását, de játszmalabdáiból csak a harmadikat tudta kihasználni, és 55 perc után előnyhöz jutott. A folytatásban a WTA-rangsorban 129. Janinak nem volt igazi ellenszere Persson játékára, aki 3:3-as állásnál ismét brékelt, 5:3-ra elhúzott, s bár a magyar játékos szépített, 5:4-ről az ellenfél már nem hibázott. A skandináv játékosnak négy meccslabdára volt szüksége a sikerhez, melyet végül 1 óra 44 percnyi játék után ért el.

Az első egyes összecsapáson Szabanin Natália három szettben legyőzte Jacqueline Cabaj Awadot, így még sor kerül egy páros csatára, melyben magyar részről Jani Réka és Tóth Amarissa lesz érdekelt az Awad, Persson duó ellen.

A szombatig tartó tornán Palágyi Miklós kapitány együttese kedden az egyiptomiak legyőzésével rajtolt, szerdán kikapott a házigazda törököktől, csütörtökön, illetve pénteken pedig nyert a lettek, majd a hollandok ellen. A körbeverések nyomán az élen hármas holtverseny alakult ki a magyar, a török és a holland együttes között, de az összevetésben a magyarok bizonyultak jobbnak, ezzel megnyerték az A-csoportot.

A két csoportgyőztes – a magyarok mellett a svédek – automatikusan továbbjutott a rájátszásba, de a pozíciók meghatározása miatt megmérkőzik egymással. A magyar válogatott – amint azt a hazai szövetség Facebook-oldala kiemelte – korábban még soha nem győzte le a svédeket, akikkel ötször, 1998-ban, 2009-ben, 2010-ben, 2012-ben és 2018-ban is találkozott már.

A két csoportmásodik rájátszást vív a harmadik továbbjutó helyért. A rájátszásból lehet bejutni a Billie Jean King-kupa jövő évi selejtezőjébe.

BILLIE JEAN KING-KUPA,
NŐK, EURO-AFRIKAI ZÓNA, I. CSOPORT
Eredmény (a viadal honlapja alapján):
A-csoport, döntő, állás a második egyes után:

Magyarország–Svédország 1–1
Kajsa Rinaldo Persson–Jani Réka 7:5, 6:4

KORÁBBAN
Szabanin Natália–Jacqueline Cabaj Awad 5:7, 6:4, 6:2

KÉSŐBB
14.10:
Jani, Tóth Amarissa–Awad, Persson

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik