Billie Jean King-kupa: szerb és török győzelem a nyitó napon

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.04.11. 20:40
null
Pemra Ozgen volt a törökök egyik nyerő embere (Fotó: AFP, archív)
A szerb és a házigazda török női teniszválogatott győzelmét hozta a nyitó nap a Billie Jean King-kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának antalyai tornáján.

 

A sorozat honlapja szerint a török együttes 2:1-re nyert Dánia ellen, míg a szerbek ugyanilyen arányban győzték le az észteket.

A magyarok kedden a házigazdák ellen mutatkoznak be, Babos Csaba szövetségi kapitány bejelentése szerint az egyéni mérkőzéseket Bondár Anna (72. a világranglistán) és Udvardy Panna (82.) játsszák majd, a páros mérkőzésen pedig 2:0-s vezetés esetén Udvardy és Jani Réka kettőse áll pályára.

A kupában a párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, az összeállításokat mindig aznap kell megadni, de a páros meccs előtt van lehetőség a változtatásra az eredmény függvényében. Az antalyai viadalon a két csoport győztese közvetlenül bejut a novemberi rájátszásba, míg a második helyezettek egy újabb találkozón döntik el a harmadik továbbjutó hely sorsát. Az év végi rájátszás győztesei – amelyben az idei kvalifikáció kilenc vesztese mellett mindhárom zóna legjobb három helyezettje szerepelhet – jövőre a nagydöntőbe jutásért játszhatnak majd.

BILLIE JEAN KING-KUPA
EUROAFRIKAI ZÓNA, I-ES CSOPORT
HÉTFŐI EREDMÉNYEK

Szerbia–Észtország 2:1
Törökország–Dánia 2:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik