Tenisz: elődöntőben az amerikaiak a Billie Jean King-kupán

Vágólapra másolva!
2021.11.03. 23:39
Az amerikai női teniszválogatott szerdán 2-1-re legyőzte a spanyolokat a Billie Jean King-kupa prágai döntőjében, ezzel bejutott az elődöntőbe.

A tengerentúli gárdának „kötelező” volt a győzelem, mivel a nyitó körben 2–1-re kikapott a szlovákoktól a C-csoportban. Sloane Stephens és Danielle Collins egyesbeli sikere után már eldőlt a csata, a páros meccsnek már nem maradt tétje.

A korábbi nevén Fed Kupában 18 diadalukkal rekorder amerikaiak – akik jobb szettkülönbséggel jutottak tovább – az elődöntőben az oroszokkal csapnak össze.

A 39-szeres Grand Slam-tornagyőztes Billie Jean King tiszteletére átnevezett Fed Kupa prágai fináléjában a világ legjobb 12 válogatottja szerepel. A szombatig tartó viadalra eredetileg tavaly áprilisban Budapesten került volna sor – Magyarország három évre nyerte el a rendezési jogot –, de azt a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották, majd idén tavasszal hasonló okokra hivatkozva ismét lemondták a szervezők. Májusban a nemzetközi szövetség (ITF) bejelentette, hogy új helyszínt keres az eseménynek, mert a magyar szövetség elállt a rendezéstől.

Korábban a finálét két csapat vívta, és valamelyik döntős volt a házigazda, 2020-tól azonban egy helyszínen egy hét alatt a legjobb 12 válogatott részvételével rendezik meg az eseményt. Négy, egyenként háromcsapatos csoportot alakítottak ki, a csoportok győztesei az elődöntőbe jutnak, majd a nyertesek a fináléban küzdenek meg egymással.

TENISZ, BILLIE JEAN KING-KUPA
C-csoport

Egyesült Államok–Spanyolország 2–1
Sloane Stephens–Nuria Parrizas 6:4, 6:4
Danielle Collins–Sara Sorribes 6:1, 6:0
Caroline Dolehide, CoCo Vandeweghe–Aliona Bolsova Zadoinov, Rebeka Masarova 3:6, 4:6
A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 1 győzelem/1 vereség, 2. Spanyolország 1/1, 3. Szlovákia 1/1
Pontegyenlőség esetén a szettkülönbség rangsorolt.

KORÁBBAN
A-csoport

Oroszország–Franciaország 21
Jekatyerina Alekszandrova–Clara Burel 6:3, 4:6, 3:6
Anasztaszija Pavljucsenkova–Alize Cornet 5:7, 6:4, 6:2
Veronika Kugyermetova, Ludmila Szamszonova–Burel, Cornet 6:2, 6:1
A végeredmény: 1. Oroszország 2 győzelem/0 vereség (5–1), 2. Kanada 1/1 (2–4), 3. Franciaország 0/2 (2-4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik