Tenisz: Babos szerint hiba lenne a US Opent megrendezni

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.07.21. 17:17
null
Babos jelen körülmények között nem menne a US Openre (Fotó: Dömötör Csaba)
Babos Tímea szerint óriási baklövés lenne, ha a koronavírus-járvány közepette augusztus végétől megrendeznék az amerikai nyílt teniszbajnokságot. Eközben a férfiaknál törölték a washingtoni ATP-tornát, amelyet augusztus 10-én kezdtek volna el, és amelyen szerepelt volna Balázs Attila és Fucsovics Márton is.

 

„Nem teljesen értek egyet azzal, hogy augusztus elején újraindulnak a versenyek, illetve szerintem nem is fognak, mert két esemény megrendezése nem jelenti azt, hogy minden visszatér a normális kerékvágásba” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán kedden Babos Tímea.

Hangsúlyozta, jelen körülmények között nem menne el a US Openre, és szerinte „óriási baklövés lenne”, ha egyáltalán megrendeznék a tornát.

„Európában lehet utazni, de a nemzetközi tenisz nem csak Európáról szól. Az első százban körülbelül tizenöt amerikai és nyolc kínai van, a világelső ausztrál játékos szintén nem tudja elhagyni a hazáját, ezért nem sportszerű, hogy ők nem vehetnek részt a versenyeken” – magyarázta a soproni játékos.

KÉSIK AZ ÚJRAKEZDÉS A FÉRFIAKNÁL
A férfiaknál eredetileg augusztus 10-én indult volna újra a játék a washingtoni ATP 500-as versennyel, amelyen Balázs Attila és Fucsovics Márton is pályára lépett volna. A torna szervezői azonban „a sok megoldhatatlan és gátló külső körülményre” hivatkozva a viadal törlése mellett döntöttek. Így a US Openre „felvezető” tornák száma egyre csökkent, mégpedig az augusztus 24-én kezdődő a GS-torna helyszínére, New Yorkba áthelyezett ATP 1000-es versennyel, a Cincinnati Mastersszel.

Hozzátette, a kisebb versenyek egyelőre nem szerepelnek a naptárban, vagyis éppen azok nem tudnak játszani, akiknek pénzügyileg erre szükségük lenne.

„Megértem, hogy borzasztóan nehéz a helyzet, és nem egyszerű átgondolni, hogy mi a legjobb megoldás, és tervezni, hiszen nem tudjuk, mit hoz a holnap” – vélekedett Babos.

Az amerikai nyílt bajnokság augusztus 31-én kezdődne, és szeptember 13-án érne véget, de a szervezők még mindig nem biztosak benne, hogy egyáltalán meg tudják-e rendezni a Grand Slam-tornát.

Az ATP és a WTA június közepén jelentette be, hogy augusztus 3-án a női, augusztus 17-én pedig a férfi nemzetközi teniszélet is újraindul, de mivel Kínában minden nemzetközi sportrendezvényt lemondtak az idei évre, hat WTA- és négy ATP-tornát már törölni kellett.

Babos kedden úgy nyilatkozott, szerinte párospartnere, a francia Kristina Mladenovic lenne az első, aki repülőre ülne, de ő sem tudná meggyőzni az amerikai utazásról, mert nem szeretne karanténba kerülni. Hozzáfűzte, amerikai edzője, Michael Joyce is látja, milyen a helyzet az Egyesült Államokban, és ő sem javasolná az utazást.

„Azért edzek most is salakon, mert remélem, a francia nyílt bajnokság meg lesz tartva rendesen. Gőzerővel készülök, és majd meglátjuk, mikor, hogyan és milyen körülmények között lehet majd versenyezni, illetve én melyik versenyeken vállalom a szereplést” – fejtegette az egyéni világranglista 100. helyezettje.

Mint kifejtette, a májusi Budapest-kupa túlságosan korai volt számára, de ha augusztusban lesz Magyarországon torna, azon szeretne indulni.

Hozzátette, sosem állt le, mert bár márciusban és áprilisban volt egy öthetes időszak, amikor nem teniszezett, viszont akkor is folyamatosan látogatta a konditermet. Jelenleg Balatonbogláron készül, megítélése szerint nagyon jó fizikai állapotban van, „de úgyis a versenyek fogják megmutatni, mennyi idő kell, hogy visszaálljunk a normál helyzetbe”.

A párosban háromszoros Grand Slam-torna-győztes játékos elárulta, nagyon pozitív számára ez az időszak, mert „mindenki azt mondja, ki vagyok simulva, nincs stressz az életben, teljesen másképp viselkedek, az edzőm például azt mondta, még nem látott ennyire nyugodtnak a közös munka kezdete óta”.

Hozzátette, napi 3-6 órát edz, amennyi elő van írva, de közben nagyon feltölti, hogy ilyen sok időt tölthet a családjával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik