Tenisz: Fucsovics kikapott a gstaadi győztestől Kitzbühelben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.30. 18:52
null
Fucsovics Márton az első körben búcsúzott Kitzbühelben (Fotó: AFP, archív)
Az ötödik helyen kiemelt Fucsovics Márton búcsúzott az első fordulóban az 586 ezer euró (192 millió forint) összdíjazású kitzbüheli salakpályás férfi tenisztornán azt követően, hogy kedden három szettben kikapott a gstaadi versenyt vasárnap megnyerő spanyol Albert Ramos-Vinolastól.

 

A 72 perces első szettben a negyedik és ötödik játékban egy-egy bréket láthatott a közönség, ezt leszámítva azonban mindketten stabilan szerváltak és hozták az adogatógémjüket. A rövidítésben aztán a világranglistán 54. Fucsovics 1:3-ról 5:3-ra fordított, és bár riválisa 6:6-nál még utolérte, övé lett a játszma.

A folytatásban a magyar teniszező kétszer is elvesztette az adogatását, így 1:5-nél a szettben maradásért kellett szerválnia. Megoldotta a feladatot, majd brékelte az ATP rangsorában 69. Ramos-Vinolast, 4:5-nél pedig már az egyenlítéséért fogadhatott. Bár volt négy bréklabdája is, a spanyol ötödik játszmalabdáját értékesítve kiegyenlített.

A döntő szett is szoros küzdelmet hozott, 3:3-ig mindenki hozta az adogatását, ekkor azonban Ramos-Vinolas elvette Fucsovicsét, majd 5:3-ra elhúzott. A magyar játékosnak még sikerült szépítenie, és több labdája is volt az 5:5-höz, de a spanyol a második mérkőzéslabdáját értékesítve megszerezte a győzelmet.

A meccs 3 óra 13 percig tartott.

ATP 250-ES TORNA, KITZBÜHEL (586 140 euró, salak)
1. FORDULÓ

Ramos-Vinolas (spanyol)–Fucsovics (5.) 6:7 (6–8), 6:4, 6:4
Ruud (norvég)–Carreno Busta (spanyol, 8.) 6:1, 3:6, 6:1
Ofner (osztrák)–Miedler (osztrák) 7:6 (7–1), 7:6 (7–5)
Andujar (spanyol)–Mayer (argentin, 6.) 3:6, 6:3, 6:2
Munar (spanyol)–Fabbiano (olasz) 7:6 (9–7), 1:6, 6:1
Kovalik (szlovák)–Garcia-López (spanyol) 6:7 (1–7), 6:2, 6:3
Kohlschreiber (német)–Gasquet (francia) 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik