Ivanovics nagy küzdelem után, Szafina szégyenkezve búcsúzott

Vágólapra másolva!
2011.01.18. 14:03
null
Ana Ivanovics nem tudta folytatni az idény eleji jó formáját (Fotó: Reuters)
A legtöbb esetben bejött a papírforma az Australian Open második játéknapján, a legnagyobb meglepetés a női mezőnyben 19. helyen rangsorolt Ana Ivanovics kiesése volt. Kim Clijsters simán elintézte Dinara Szafinát, míg a férfiaknál Markosz Bagdatisz és Jo-Wilfred Tsonga is öt szettben nyert.

 

Az Australian Open keddi játéknapjának egyik legizgalmasabb mérkőzését játszotta Jekatyerina Makarova és Ana Ivanovics, s nagy meglepetésre az orosz három játszmában, majdnem háromórás derbin legyőzte szerb ellenfelét. Pedig Ivanovics az elmúlt hónapokban régi önmagát idézte, legutóbbi 15 mérkőzéséből 13-at megnyert, ezek során két tornagyőzelmet aratott, és ennek köszönhetően visszaküzdötte magát a WTA-ranglista legjobb húsz helyezettje közé.

A torna 19. kiemeltjeként azonban a nap legmagasabban jegyzett kiesője lett (beleértve a férfimezőnyt is), miután a több mint másfél órás harmadik szettet 10:8-ra veszítette el.

„Jekatyerina nagyon jól játszott, és az döntött a javára, hogy a lábai jobban bírták a végét, több labdára odaért, mint én. Az utóbbi tíz napban hasfájás gyötört, nem tudtam elég jó edzésmunkát végezni, már az is csoda volt, hogy nem fájtak a szervák" – mondta Ivanovics.

Kim Clijsters és Dinara Szafina mérkőzése kapcsán nem beszélhettünk szoros meccsről, a 3. kiemelt belga ugyanis 44 perc alatt elintézte ellenfelét. Szafina a WTA-ranglista 1975-ös bevezetése óta az első egykori világelső, aki nyert játék nélkül esett ki egy Grand Slam-tornáról...

„Mindig arra számítok, hogy az ellenfelem a legjobbját fogja nyújtani, de Dinara ettől ma nagyon messze volt. Kedvtelenül játszott, ám ez engem nem vetett vissza" – mondta Clijsters.

„Elmondhatatlanul szégyellem magam, semmit sem tudtam tenni Kim ellen – mondta Szafina, aki az előző meccsén Hobartban 6:0, 6:1-re kapott ki a francia Marion Bartolitól. – Két meccsen egy gém? Vakarom a fejemet, de nem találom a választ, miért vagyok ilyen béna."

A női mezőnyben a legtöbb ásszal bemutatkozó (tízet osztott ki az orosz Alla Kudrjavcevának – a férfimezőnyből Ivo Karlovic 48-cal vitte a prímet) Jelena Jankovics jó formában érzi magát, pedig az első fordulóbeli találkozója volt az idei második tétmérkőzése.

„Mindig az első találkozó a legnehezebb, főleg a Grand Slam-tornákon – mondta Jankovics. –  Jól játszottam, és tudom, hogy hol hibáztam, miben kell javulnom a többi meccsre. Hiszek benne, hogy meg tudom nyerni a tornát, de ezzel sokan így vannak, úgyhogy ez nem számít."

Az esti program fő meccsére a 2002-es wimbledoni döntő résztvevőinek szereplésével került sor, az akkori londoni győztes Lleyton Hewitt most nem kapott kiemelést, ezért találkozhatott a 27.-ként rangsorolt David Nalbandiannal. A hazaiak kedvencének ez lett a veszte: hiába került kétszer is szettelőnybe, a döntő, ötödik játszmában 9:7-re alulmaradt a két mérkőzéslabdát is hárító argentinnal szemben.

Markosz Bagdatisznak a vonalbíró 
ápolására is volt energiája
Markosz Bagdatisznak a vonalbíró ápolására is volt energiája

A tavalyi idényt szinte teljes egészében kihagyó Juan Martín del Potro közel sem tökéletes játékkal, de legalább győzelemmel zárta a keddi napot Melbourne-ben. Az izraeli Dudi Szela ellen nehéz első szett után végül három játszmában diadalmaskodott.

„Jól érzem magam, már annak is nagyon örülök, hogy ismét itt lehetek a mezőnyben – mondta az argentin. – Nem éreztem olyan rossznak a játékomat, persze még nem vagyok a két évvel ezelőtti formámban. Keményen dolgozom, és örülök, hogy a riválisaim támogatnak. Mindenkitől kaptam néhány jó szót, ami nagyon jólesett, igyekszem a pályán meghálálni."

A US Open 2009-es bajnoka a következő körben a ciprusi Markosz Bagdatisszal találkozik a 2. forduló csúcsmeccsén. A 2006-os Australian Open döntőse megszenvedett a szlovén Grega Zemlja ellen, de végül öt játszmában megnyerte a találkozót.

A férfi kiemeltek közül kedden csak a lett Ernests Gulbis esett ki, a német Benjamin Becker három szettben verte meg a 22 éves tehetséget. Majdnem Gulbis sorsára jutott a 13. kiemelt Jo-Wilfred Tsonga is, aki azonban kétszettes hátrányból fordítva nyert a német Philipp Petzschner ellen.

A korábbi mérkőzésekről már beszámoltunk az Arn Gréta meccséről szóló írásunkban (a magyar lány három szettben kikapott spanyol ellenfelétől), melyet ide kattintva olvashat!

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
 FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ, KEDDI EREDMÉNYEK, ÁGRAJZ SZERINT
Nadal (spanyol, 1.)–Daniel (brazil) 6:0, 5:0
Sweeting (amerikai)–Gimeno-Traver (spanyol) 6:4, 6:4, 6:1
Tomic (ausztrál)–Chardy (francia) 6:3, 6:2, 7:6
F. López (spanyol, 31.)–Falla (kolumbiai) 6:3, 7:6, 6:3
Isner (amerikai, 20.)–Serra (francia) 6:3, 7:6, 6:3
Stepánek (cseh)–Gremelmayr (német) 6:3, 6:2, 6:3
Giraldo (kolumbiai)–Machado (portugál) 6:4, 6:3, 5:7, 6:1
Cilic (horvát, 15.)–Young (amerikai) 6:3, 6:2, 6:1
Juzsnij (orosz, 10.)–Ilhan (török) 6:2, 6:3, 7:6
Kavcic (szlovén)–Anderson (dél-afrikai) 2:6, 6:4, 7:6, 7:6
Raonic (kanadai)–Phau (német) 7:6, 6:3, 7:6
Llodra (francia, 22.)–Chela (argentin) 6:3, 3:6, 6:2, 6:4
Nalbandian (argentin, 27.)–Hewitt (ausztrál) 3:6, 6:4, 3:6, 7:6, 9:7
Berankis (litván)–Matosevic (ausztrál) 6:4, 6:2, 7:5
Russell (amerikai)–Ebden (ausztrál) 6:3, 6:2, 5:7, 7:6
Ferrer (spanyol, 7.)–Nieminen (finn) 6:4, 6:3, 1:6, 6:2
Söderling (svéd, 4.)–Starace (olasz) 6:4, 6:2, 6:2
Müller (luxemburgi)–Stadler (német) 6:3, 7:6, 6:4
Hernych (cseh)–Isztomin (üzbég) 6:3, 6:4, 3:6, 6:2
Bellucci (brazil, 30.)–Mello (brazil) 7:5, 7:5, 4:6, 3:6, 6:3
Becker (német)–Gulbis (lett, 24.) 7:6, 6:2, 6:4
Dolgopolov (ukrán)–Kukuskin (kazah) 6:3, 6:2, 6:4
Seppi (olasz)–Clément (francia) 3:6, 2:6, 7:5, 6:3, 6:2
Tsonga (francia, 13.)–Petzschner (német) 4:6, 2:6, 6:2, 6:3, 6:4
Melzer (osztrák, 11.)–Millot (francia) 6:2, 6:4, 6:2
Riba (spanyol)–Ball (ausztrál) 1:6, 7:6, 6:2, 2:6, 6:4
Del Potro (argentin)–Szela (izraeli) 7:6, 6:4, 6:4
Bagdatisz (ciprusi, 21.)–Zemlja (szlovén) 3:6, 7:5, 6:1, 4:6, 6:2
García-López (spanyol, 32.)–Berrer (német) 6:4, 6:4, 3:6, 6:3
Schwank (argentin)–L. Mayer (argentin) 6:2, 6:0, 6:4
Marcsenko (ukrán)–Ramírez Hidalgo (spanyol) 6:3, 6:4, 6:1
Murray (brit, 5.)–K. Beck (szlovák) 6:4, 6:4, 4:2
AZ 1. FORDULÓ TELJES EREDMÉNYLISTÁJÁT ÉS A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG.
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ, KEDDI EREDMÉNYEK, ÁGRAJZ SZERINT
Jankovics (szerb, 7.)–Kudrjavceva (orosz) 6:0, 7:6
Peng Su-aj (kínai)–K. Bondarenko (ukrán) 2:6, 6:3, 8:6
Garcia (francia)–Lepchenko (amerikai) 7:5, 4:6, 6:3
Morita (japán)–Dulgheru (román, 27.) 6:4, 6:4
Klejbanova (orosz, 24.)–Falconi (amerikai) 6:1, 6:0
Halep (román)–Kremer (luxemburgi) 6:3, 3:6, 6:2
Martic (horvát)–Ferguson (ausztrál) 7:6, 0:6, 6:3
A. Radwanska (lengyel, 12.)–Date Krumm (japán) 6:4, 4:6, 7:5
Petrova (orosz, 13.)–Pervak (orosz) 6:2, 6:1
Molik (ausztrál)–Vinci (olasz) 1:6, 6:3, 8:6
Curenko (ukrán)–Schnyder (svájci) 6:2, 6:3
Makarova (orosz)–Ivanovics (szerb, 19.) 3:6, 6:4, 10:8
Martínez Sánchez (spanyol, 26.)–ARN GRÉTA (magyar) 6:3, 4:6, 6:2
Cornet (francia)–Vandeweghe (amerikai) 6:2, 6:1
Suárez Navarro (spanyol)–McHale (amerikai) 4:6, 6:3, 6:4
Clijsters (belga, 3.)–Szafina (orosz) 6:0, 6:0
Stosur (ausztrál, 5.)–Davis (amerikai) 6:1, 6:1
Dusevina (orosz)–Camerin (olasz) 6:3, 3:6, 6:1
Csakvetadze (orosz)–Govorcova (fehérorosz) 6:3, 6:4
Kvitová (cseh, 25.)–Peers (ausztrál) 6:2, 6:4
Pennetta (olasz, 22.)–Rodionova (ausztrál) 6:2, 6:1
Domínguez Lino (spanyol)–Larsson (svéd) 6:2, 6:1
Cirstea (román)–Lucic (horvát) 6:4, 6:2
Peer (izraeli, 10.)–Johansson (svéd) 6:1, 6:1
Pavljucsenkova (orosz, 16.)–Flipkens (belga) 6:4, 7:6
Barrois (német)–Amanmuradova (üzbég) 6:4, 6:2
Benesová (cseh)–Medina Garrigues (spanyol) 6:0, 6:1
Kirilenko (orosz, 18.)–Oprandi (olasz) 6:3, 5:7, 8:6
Safárová (cseh, 31.)–Csang Su-aj (kínai) 7:5, 4:6, 6:1
Zakopalová (cseh)–Oudin (amerikai) 6:1, 3:6, 6:1
Jovanovszki (szerb)–Csang Kaj-csen (tajvani) 7:5, 6:1
Zvonarjova (orosz, 2.)–Bammer (osztrák) 6:2, 6:1
AZ 1. FORDULÓ TELJES EREDMÉNYLISTÁJÁT ÉS A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik