Marija Sarapova második győzelme elődöntőt ért Madridban

Vágólapra másolva!
2007.11.08. 20:30
Megszerezte második győzelmét is Marija Sarapova a Madridban zajló három millió dollár összdíjazású WTA-világbajnokságon. Az orosz szépség az első szettet 7:5-re elvesztette, de összeszedte magát, a második és a harmadik játszmát 6:2-re nyerte. A Sárga csoportban a francia Marion Bartoli beugróként nagy pofont kapott Justine Henintől.
Marija Sarapova az első szett után nagyszerűen játszott
Reuters
Marija Sarapova az első szett után nagyszerűen játszott
Marija Sarapova az első szett után nagyszerűen játszott
Reuters
Marija Sarapova az első szett után nagyszerűen játszott

Sarapova idén első alkalommal találkozott Kuznyecovával, és ahogy utóbbi négy találkozójukon háromszor is megtette, ezúttal is legyőzte honfitársát. Miután azonban első két meccsükön viszont Kuznyecova nyert, így az összesített mérlegben Sarapova ezzel a madridi sikerrel 4-3-ra vezet. Hét mérkőzésük közül csupán a harmadik jutott el három játszmáig, előtte egyszer-egyszer nyertek mindketten három szettben eldőlt ütközetet.

A Vörös csoportban így már nem maradt különösebb izgalom a zárófordulóra, már ami a továbbjutást illeti, hiszen az egyaránt két-két győzelemmel álló Sarapova és Ana Ivanovics máris készülhet az elődöntőre. Igaz, előtte azért pénteken még megütköznek egymással, a tét a csoportelsőség, illetve a veretlenség megőrzése, no meg a presztízs.

Sarapova és Ivanovics párharcát várva a statisztikák a szerb szépség győzelmét ígérik az orosszal szemben. Három meccsük közül kettőt Ivanovics nyert meg, aki ráadásul mindkétszer 2007-ben verte el leendő riválisát: előbb Tokióban, majd a Roland Garroson elődöntőjében találkoztak. Igaz, az ázsiai tornán 1:6, 0:1-nél Sarapova feladta a találkozót, de a visszavágás Párizsban sem jött össze: Ivanovics 6:2, 6:1-gyel oktatott.

Az egyetlen Sarapova-győzelem viszont nagy csatában született, 2006-ban Linzben kemény pályán 7:6, 7:5-re tudott győzni az orosz kiválóság.

Justine Henin alaposan visszavágott a wimbledoni elődöntőért
Reuters
Justine Henin alaposan visszavágott a wimbledoni elődöntőért

A világelső belga Justine Henin kiadós verést mért a Serena Williams visszalépése miatt a kellemetlen beugró szerepre kárhoztatott francia Marion Bartolira. A két győztes meccs után – Jelena Jankovics és Anna Csakvetadze ellen még játszmát sem veszített – Henin nemhogy szettet, még játékot sem engedélyezett ellenfelének.

Bartoli, aki egy vereséget örökölt Serena Williamstől – az amerikai klasszis az orosz Csakvetadzétól kapott ki korábban – minimális esélyét is elveszítette a továbbjutásra, bár ez aligha lehetett célja.

Pedig Henin már az elődöntőre tartalékolva akár félvállról is vehette volna a Bartoli elleni találkozót, de a visszavágás minden bizonnyal alaposan befűtötte a belgát. A világelső idén Wimbledonban óriási meglepetésre az elődöntőben három játszmában szenvedett vereséget a 18. helyen kiemelt franciától, akit addig mindannyiszor – szám szerint kétszer – két sima játszmában intézett el.

az orosz Anna Csakvetadze legyőzte a szerb Jelena Jankovicsot. A szerb hiába küldte padlóra ellenfelét a második játszmában 6:0-lal, az orosz fel tudott állni. Csakvetadze két győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört, Jankovics két vereséggel áll.

MADRID, WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, 3 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:

SÁRGA CSOPORT:
Henin (belga, 1.) – Bartoli (francia, 5.) 6:0, 6:0
Csakvetadze (orosz, 7.) – Jankovics (szerb, 3.) 6:4, 0:6, 6:3

VÖRÖS CSOPORT
Sarapova (orosz, 6.) – Kuznyecova (orosz, 2.) 5:7, 6:2, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik