Nagy Kyra két játszmában, 54 perc alatt kapott-, és esett ki

Vágólapra másolva!
2007.08.28. 09:00
A US Open, az Amerikai Nyílt Teniszbajnokság női egyesében az első fordulóban búcsúzni kényszerült Nagy Kyra, akit a tizenkettedik helyen kiemelt amerikai Venus Williams búcsúztatott kétjátszmás mérkőzésen. Az összecsapás mindössze 54 percig tartott, a selejtezőben három meccset nyerő, így főtáblára jutó magyar játékos három játékot tudott nyerni.
MTI/EPA/ANDREW GOMBERT
MTI/EPA/ANDREW GOMBERT
A kétszeres győztes (2000 és 2001) amerikai a papírformának megfelelően a játék minden elemében jobb volt ellenfelénél: erősebben adogatott, erősebbeket és pontosabban ütött és gyorsabbnak is bizonyult. A magyar lánytól csupán néhány szép elütést láthattunk, de a világ egyik legjobbja ellen többet aligha várhattunk el tőle.

Venus Williams öt ászt ütött a mérkőzésen, Nagy viszont egyet sem, míg nyerő ütésből az amerikainak volt 57, addig a magyarnak csupán 37. A mérkőzés végül Nagy Kyra kettős hibájával ért véget, amely egyben a győzelmet és a továbbjutást jelentette Venus Williamsnek.

Az amerikai a második fordulóban a román Ioana Raluca Olaruval mérkőzik meg. A Williams-család másik, a versenyen résztvevő tagja egy kicsit jobban megizzadt a részsikerért: a szintén kétszeres US Open-bajnok (1999, 2002), ezúttal nyolcadik kiemelt Serena Williams sima első játszma után csak 7:5-re tudott nyerni a német Angelique Kerber ellen.

Kiesett viszont a kiemeltek közül a 17. helyen rangsorolt francia Tatiana Golovin, illetve a 25. olasz Mara Santangelo. Előbbit az amerikai Ahsha Rolle verte három játszmában, utóbbit az orosz Vera Dusevina két sima játszmában.

A férfiaknál az első forduló máris hozott néhány kisebb meglepetést, ezek közé tartozik a 15. helyen kiemelt francia Paul-Henri Mathieu korai búcsúja. Persze, ellenfele és legyőzője, a spanyol Fernando Verdasco sem ismeretlen név a szakmában, ennek ellenére azonban a franciát jelenleg magasabban jegyzik.

A spanyol teniszező sikerének értékét növeli, hogy az első két játszmát elveszítve tudott végül továbblépni.

A versenyen szabadkártyával rajthoz álló amerikai John Isner is kiemelt versenyzőt, név szerint a finn Jarkko Nieminent győzte le, a hazai pályán játszót teniszező négy játszmában verte a 26. helyen rangsorolt észak-európait.

Eldőlt, hogy a selejtezőből főtáblára jutó chilei Paul Capdeville lesz az első helyen kiemelt svájci Roger Federer ellenfele a második fordulóban: a dél-amerikai az ugyancsak selejtezőből főtáblára jutó német ellenfelét verte, nagy csatában.

US OPEN, AMERIKAI NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, 19 653 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ:
Isner (amerikai, szk.) – J. Nieminen (finn, 26.) 6:7, 7:6, 7:6, 6:4
Capdeville (chilei, sel.) – Schuettler (német, sel.) 5:7, 6:3, 6:7, 6:4, 6:3
Li Hjung Taik (dél-koreai) - Hrbaty (szlovák) 6:7, 6:4, 7:5, 6:7, 6:4
Simon (francia) – Waske (német, sel.) 6:4, 6:1
Verdasco (spanyol) – P.-H. Mathieu (francia, 15.) 3:6, 1:6, 6:4, 6:3, 6:3
Horna (perui) - Luczak (ausztrál) 7:6, 7:3, 7:6
Canas (argentin, 14.) - Ramírez Hidalgo (spanyol) 6:3, 4:6, 7:5, 6:3
Almagro (spanyol, 28.) - Kuznetsov (amerikai, szk.) 6:4, 6:0, 7:6
Kiefer (német) – Spadea (amerikai) 6:2, 7:6, 6:3

2. FORDULÓ (AZ EDDIG ISMERT PÁROSÍTÁS):
Federer (svájci, 1.)–Capdeville (chilei, sel.)
De Voest (dél-afrikai, sel.)-Isner (amerikai, szk.)
F. López (spanyol)-Andrejev (orosz)
Young (amerikai, szk.)-Gasquet (francia, 13.)
Berdych (cseh, 9.)-Bolelli (olasz)
Simon (francia)-Verdasco (spanyol)
Davigyenko (orosz, 4.)-Kiefer (német)
Horna (perui)-Almagro (spanyol, 28.)
Murray (brit, 19.)-Björkman (svéd)
Li Hjung Taik (dél-koreai)-Canas (argentin, 14.)
Haas (német, 10.)-Petzschner (német, sel.)
Grosjean (francia)-Mirnyij (orosz)

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ:
Venus Williams (amerikai, 12.)-Nagy Kyra (magyar) 6:2, 6:1
S. Williams (amerikai, 8.)-Kerber (német) 6:3, 7:5
Knapp (olasz)-Csan Jung-dzsan (tajvani) 6:2, 6:0
Camerin (olasz)-Pucsek (fehérorosz) 6:3, 7:6
Shaughnessy (amerikai)-King (amerikai) 6:3, 5:7, 6:4
Cetsková (cseh, sel.)-Craybas (amerikai) 6:0, 7:6
A. Bondarenko (ukrán, 21.)-Dulko (argentin) 6:4, 6:3
Olaru (román)-Harkleroad (amerikai) 7:5, 1:6, 6:4
Dusevina (orosz)-Santangelo (olasz, 25.) 6:2, 6:4
Bicskova (orosz)-Jen Ce (kínai, sel.) 6:2, 6:4
Ivanovics (szerb, 5.)-Nakamura (japán) 6:1, 6:1
Rolle (amerikai, szk.)- Golovin (francia, 17.) 6:4, 1:6, 6:2
Gyementyjeva (orosz, 14.)-Cohen-Aloro (francia) 6:4, 6:3

2. FORDULÓ (AZ EDDIG ISMERT PÁROSÍTÁS):
Henin (belga, 1.)-Pironkova (bolgár, sel.)
Makarova (orosz, sel.)-Szugijama (japán, 28.)
Rolle (amerikai, szk.)-Knapp (olasz)
K. Bondarenko (ukrán)-Szafina (orosz, 15.)
Bartoli (francia, 10.)-Errani (olasz)
Petkovic (német)-Safarová (cseh, 20.)
Zvonarjova (orosz, 27.)-Lihovceva (orosz)
Camerin (olasz)-S. Williams (amerikai, 8.)
Jankovics (szerb, 3.)-Govorcova (fehérorosz)
Wozniacki (dán)-Cornet (francia, sel.)
Bammer (osztrák, 19.)-Shaughnessy (amerikai)
Cetsková (cseh, sel.)-Gyementyjeva (orosz, 14.)
V. Williams (amerikai, 12.)-Olaru (román)
Daniilidu (görög)-A. Bondarenko (ukrán, 21.)
Dusevina (orosz)-Bicskova (orosz)
Rezai (francia)-Ivanovics (szerb, 5.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik