Rafael Nadal úgy gondolja, most van eddigi karrierje csúcsán

Vágólapra másolva!
2007.05.14. 12:17
Továbbra is Rafael Nadal az egyeduralkodó salakon, hiszen a tegnapi napon megvédte címét a 2,1 millió euró összdíjazású római tenisztornán, és ezzel sorozatban harmadszor diadalmaskodott. Ezelőtt csak az osztrák Thomas Muster volt képes három győzelemre az olasz fővárosban, bár ő nem egymás után győzött (1990, 1995, 1996).
Rafael Nadal megállíthatatlan salakon
Reuters
Rafael Nadal megállíthatatlan salakon
Rafael Nadal megállíthatatlan salakon
Reuters
Rafael Nadal megállíthatatlan salakon

A világranglista második helyén álló spanyol klasszis a vasárnapi döntőben a chilei Fernando Gonzalezt verte két játszmában könnyedén, 6:2, 6:2-re, és sorozatban harmadszor nyert Romában.

Nehéz megmondani, hogy ki lesz képes salakon megállítani a spanyol klasszist, hiszen a romai torna mellet idén már a Barcelonait is megnyerte – azt is harmadszor – és továbbra is ő a toronymagas esélyese a május végén kezdődő Roland Garrosnak, amelyen az elmúlt két évben nem talált legyőzőre.

„Úgy gondolom, hogy most vagyok eddigi pályafutásom csúcspontján – nyilatkozta a tegnapi döntő után Nadal.- nagyon keményen dolgoztam az elmúlt évben és most látszik ennek az eredménye.”

A spanyol klasszis legutóbb 2005-ben kapott ki salakon, akkor Igor Andrejev verte őt meg Valenciában. Nadal azóta hetvenhét győzelmet aratott ezen a borításon.

Két évvel ezelőtt azonban megnyerte élete első Grand Slam tornáját, és az a siker a Roland Garroson az első teniszezővé tette Pete Sampras óta, aki tizenévesen nyerte meg valamelyik nagy tornát. Az amerikai versenyző egyébként 1990-ben az US Opent nyerte meg.

Nadal 2006-ban megvédte címét a francia nyílt teniszbajnokságon, amelyen a döntőbe a világelső Roger Federert verte négy szettben.

„Egyszerűen hihetetlen, amit Nadal produkál salakon – nyilatkozta a korábbi világelső, John McEnroe – Ezen a borításon a valaha élt egyik legjobb játékos, csak Björn Borghoz tudom hasonlítani. Borg hihetetlen állóképességgel rendelkezett, és emellett gyors is volt, és egyszerűen képtelenség volt hozni ellene akár egyetlen ’könnyű pontot’ is. Nadal más stílusban játszik mégis hasonlóan eredményes. Nehezen tudom elképzelni, hogy idén kikapna Franciaországban.”

Tenisz: Roger Federer korábbi edzője Lleyton Hewitt trénere lesz?

Az ausztrálok jelenlegi legjobb férfiteniszezője, Lleyton Hewitt azt tervezi, hogy felkéri edzőnek Tony Roche-t, aki a hétvégén szakított a világelső Roger Federerrel.

"Még nem állunk kapcsolatban, de hamarosan megkeressük őt" - mondta a 2001 és 2003 között összesen 80 hétig világranglista-vezető Hewitt, aki márciusi hátsérülése óta nem tudott jó formába kerülni. Neki most nincs főállású edzője, mert Roger Rasheed januárban elhagyta.

Federer és Roche útjai két és fél évi közös munka után váltak szét. A svájci csillag eddig 10 Grand Slam-diadalt aratott, ezekből hatban Roche-nak is része volt. (MTI)

HAGYOMÁNYOS VILÁGRANGLISTA (ZÁRÓJELBEN A KORÁBBI HELYEZÉS):

1. ( 1.) Roger Federer svájci 7015 pont
2. ( 2.) Rafael Nadal spanyol 4875
3. ( 4.) Nyikolaj Davigyenko orosz 2955
4. ( 3.) Andy Roddick amerikai 2930
5. ( 6.) Fernando Gonzalez chilei 2760
6. ( 5.) Novak Djokovics szerb 2735
7. ( 7.) Tommy Robredo spanyol 2595
8. ( 8.) Ivan Ljubicic horvát 2220
9. ( 9.) James Blake amerikai 2180
10. (10.) Andy Murray brit 2120
11. (11.) Thomas Haas német 2100
12. (12.) Tomas Berdych cseh 1990
13. (13.) Richard Gasquet francia 1795
14. (15.) David Ferrer spanyol 1725
15. (16.) Mihajil Juzsnyij orosz 1685

ATP RACE (AZ IDEI EREDMÉNYEK ALAPJÁN):

1. ( 1.) Nadal 465 pont
2. ( 2.) Federer 361
3. ( 3.) Djokovic 352
4. (10.) Gonzalez 241
5. (5.) Roddick 225
6. ( 4.) Murray 213
7. ( 6.) Haas 210
8. ( 7.) Ljubicic 196
9. (10.) Mihail Juzsnij 188
10. (14.) Davigyenko 185
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik