Északisí-vb: jövőre már a női nagysánc is a programban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 16:03
null
Az FIS úgy döntött, hogy bekerül a női síugrók nagysáncversenye a jövő évi világbajnokság programjába (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Síszövetség (FIS) úgy döntött, hogy bekerül a női síugrók nagysáncversenye a jövő évi világbajnokság programjába.

 

A női síugrás 2009 óta része a kétévente sorra kerülő északi világbajnokságnak, ám egészen mostanáig csak normálsáncon versenyeztek a hölgyek. A FIS mostani döntését elsősorban a német szövetség részéről előzte meg komoly „kampány”, aminek köszönhetően éppen a németországi Oberstdorfban debütálhat ez a versenyszám.

„A női versenyzők már olyan színvonalon ugranak, hogy eljött az ideje a nagysánc világbajnoki felvételének” – nyilatkozta a február 24. és március 7. között sorra kerülő északisí-vb nagykövete, Katharina Althaus, aki női és vegyes csapatversenyben háromszoros világbajnok.

Az olimpián egyelőre csak a normálsáncon ugorhatnak a női versenyzők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik