Maier bekeményített

Vágólapra másolva!
2003.10.24. 20:28
Címkék
Hermann Maier dühös. Méghozzá nagyon. A Nemzetközi Síszövetség (FIS) legutóbbi világranglistája alapján ugyanis kikerült a Top 15-ből, így alacsonyabb rajtszámokkal, azaz hátrányos helyzetből indulhat majd a 20032004-es Világkupa-szezon első versenyein, így a hét végi söldeni idénynyitón is.
Hermann Maier már a söldeni rajt elôtt felkorbácsolta a kedélyeket
Hermann Maier már a söldeni rajt elôtt felkorbácsolta a kedélyeket
Hermann Maier már a söldeni rajt elôtt felkorbácsolta a kedélyeket
Hermann Maier már a söldeni rajt elôtt felkorbácsolta a kedélyeket
Hermann Maier már a söldeni rajt elôtt felkorbácsolta a kedélyeket
Hermann Maier már a söldeni rajt elôtt felkorbácsolta a kedélyeket
A háromszoros összetett Világkupa-győztes osztrák versenyző 2001-es motorbalesetét követően hosszasan lábadozott, ezáltal értékes pontokat veszített, ami a jelenlegi helyzethez vezetett, ám Herminátor, aki a balesete előtt a szlalom kivételével minden számban világranglistavezető volt, így is áldozatnak érzi magát.
"A probléma az, hogy osztrák vagyok és hogy túl sikeres voltam a múltban – fakadt ki Maier, aki már korábban is megorrolt Günther Hujarára, a Nemzetközi Síszövetség német versenyigazgatójára (az 1997-es Val d'Isére-i viadalon elvették a győzelmét, mert nem a megengedett zónában csatolta le léceit a célban). – Nem hiszem, hogy fel kellene használni a versenyző ellen azt, hogy sérült volt, ráadásul a nemzetközi szövetségnél sokan úgy gondolják, hogy én nem is voltam igazán sérült. Ha akarják, még a nyolcvanadik helyre is visszanyomhatnak… Tudják, nehéz együtt dolgozni gerinctelen emberekkel, akik az idény végén gratulálnak, de jelenleg azon dolgoznak, hogy letaszítsanak a trónról.”
Kemény szavak. Olyan "maieresek”. Köztudott ugyanis, hogy a flachauiak kétszeres olimpiai bajnoka nem rejt semmit a véka alá. Ráadásul – várható volt – támogatókra is akadt, Peter Schröcksnadel, az Osztrák Síszövetség elnöke ugyanis teljes mellszélességgel kiáll versenyzője mellett: "Ez egyszerűen sportszerűtlen és buta döntés, Hermann igazi szupersztár, akit nem kellene diszkriminálni azért, mert túl jó.”
Ráadásul az osztrákoknak hihetetlenül nagy szükségük van Maierre, hiszen az összetett címvédő Stephan Eberharter az utolsó idényének vág neki. "Steff” a 34 évével a második legidősebb az osztrák csapatban (Hannes Trinkl a doyen), és úgy döntött, amolyan ráadásként még nekifut 15. versenyidényének.
Igaz, az előjelek nem túl kedvezőek a számára. Nemcsak azért, mert napok óta vírusfertőzéssel küszködik, hanem azért is, mert a keddi tréningen bukott a pályán, és húzódásokat, valamint vállsérülést szenvedett.
Tény, a szezon Maier visszatérésével, Eberharter magabiztosságával, az amerikai Bode Miller feltörekvésével hihetetlen izgalmakat ígér. Kár lenne egyetlen futamot is elszalasztani!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik