Ma rendezik a Győri ETO-Ferencváros találkozót, és ennek a bajnokinak a varázsát az adhatja, hogy a két, egyaránt zöld-fehér klubszínű csapat korábban látványos mérkőzéseket játszott.
A labdarúgás győri hívei számára továbbra is nagy téma Varga Zoltán lemondása. Általában egyetértéssel, sőt megkönnyebbüléssel fogadták a szakmai igazgató döntését...
Az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) a média megnyerésére az idén először mindkét korosztályos (junior, utánpótlás) Európa-bajnokság időrendjét kísérleti jelleggel átalakította, és a döntőket szinte százszázalékosan a hét végére koncentrálva írta ki.
Már egy órával a kezdés előtt népes közönség vette körül az UTE-pálya dobókörét. Mindenki az Európa-bajnok diszkoszvetőre, Fazekas Róbertre volt kíváncsi, és a bemelegítés minden mozdulatát látni akarták. Hiába, ez jár egy világklasszis atlétának.
Bíztunk a jó folytatásban! Vasárnap a férfi csapatunk a második, míg a nők csupán egy ponttal lemaradva a dobogótól a negyedik helyről vágtak neki a küzdelmeknek az Európa-kupa első osztálya A-csoportjában.
Magyar győzelemmel kezdődött az Európa-kupa első osztálya A-csoportjának küzdelme a szlovákiai Besztercebányán. A kalapácsvető Annus Adrián, az első biztonsági dobását (76.80) követően a második sorozatban 81.81 méterrel idei legjobbját érte el, majd egy rontott kísérlet után, negyedikre ismét 81 méter fölé (81.28) repítette a szert. Mégsem volt elégedett.