A római repülőtérről kórházba szállították Cseh Lászlót – az úszóválogatott csütörtök kora délután repült el Ferihegyről az olasz fővárosba, ám útja az olimpiai ezüstérmes roszszulléte miatt korántsem volt egyszerű.
Esélyük sem volt azoknak – ha egyáltalán voltak ilyenek –, akik a bajnoki döntő ötödik meccsére újabb meglepetést jósoltak: a címvédő Alba Volán egy pillanatnyi sanszot sem adott az oroszlán bajszát egyszer már megrángató újpestieknek. Meggyőző játékkal nyert, s ezzel zsinórban hetedszer, összesen pedig tizedszer szerezte meg a bajnoki aranyat.
A dán Michael Rasmussen (Rabobank) a szombati szakasz után is megőrizte első helyét, az üldözői azonban „kicserélődtek”, hiszen az ausztrál Cadel Evans (Predictor-Lotto), valamint a spanyol Alberto Contador (Discovery) lépett fel az öszszetett verseny második, illetve harmadik helyére.