profile

BORSIK TAMÁS, KOCSIS GÁBOR, PARRAG ZSOMBOR (BOWL.HU)

24 Cikk
Archiv cikkek
2008.10.25. 06:48

Kiütés is lehetett volna

A Debrecen szívós, ugyanakkor elegáns futballal könnyedén győzte le a Bp. Honvéd csapatát. A kispestiek szinte a játék egyetlen elemében sem voltak partnerei a Lokinak, s leginkább annak örülhettek, hogy négy gólt kaptak csupán, s megúszták a katasztrofális vereséget.
Kosárlabda
2002.09.28. 21:53

Remekül rajtolt az Egerszeg

Régen látott tömeg és optimista hangulat várta Egerszegen a férfibajnokság nyitányát. A hazaiak fergetegesen kezdtek, Nisavics személyében sokoldalú irányító vezényelte a gyors indításokat. A karmester leosztásaiból Kámán öt perc alatt kilenc pontig jutott, és a ZTE 145-re elhúzott. Zsoldos időkérése a Falco védekezésének használt, de a vendégek támadásban csak büntetőkből voltak eredményesek. A Falco egész pályás emberfogással lassította ellenfele támadásait, és Heinle pontjaival egy ragyogó, 130-s szériát produkált, a második negyed közepén így már nyolc ponttal is vezetett. Az amerikai center, a behúzódó és az első félidőben a szokásosnál talán halványabb McClendonról 19 pontot dobott 78 százalékkal.

2

/

2