Michael Dawson

Vágólapra másolva!
2014.08.27. 16:08
Szálkáslábú, sápadtarcú, hőn szeretett kapitányunk, Oroszlánszívű Mihály elbúcsúzott a csapattól. Akármennyire is szidtuk az utóbbi évek...

Szálkáslábú, sápadtarcú, hőn szeretett kapitányunk, Oroszlánszívű Mihály elbúcsúzott a csapattól. Akármennyire is szidtuk az utóbbi évek egyik-másik hajmeresztő védői teljesítménye után, azért kötve hiszem, hogy létezik olyan kőszívű Spurs-szurkoló, akinek ne homályosodott volna el a tekintete egy kicsit, amikor meghallotta a hírt. Még úgy is, hogy nem volt nagy meglepetés, hogy megváltunk tőle. A legrégebbi katonánk volt Daws - és mindig is az egyik legjobb hozzáállású játékosunkat tisztelhettük benne. Igazi fénykorát King mellett élte, de nem igaz, hogy csak akkor volt képes jó teljesítményre, ha valaki fogta a kezét. A levegőben mindig kifejezetten jó volt, és nála jobban blokkoló védőket sem nagyon tudok felsorolni a Spurs játékosai között. Csak futni és passzolni ne kellene ebben a játékban... Az biztos, hogy Dawsonnal kapcsolatosan gyakran volt olyan érzése az embernek, hogy egy Spurs-szurkolót néz a pályán - és ez nem valami gonosz utalás a játéktudására, hanem épp ellenkezőleg, annak elismerése, hogy úgy örült minden győzelemnek, mint mi, és úgy is szenvedett minden vereség után. Biztosak lehetünk abban, hogy neki tényleg nem egy zsíros szerződésről vagy a személyes diadalokról szólt a nálunk töltött idő, hanem arról, hogy minél többet, minél hatékonyabban tehessen a Tottenham-ért.Szálkáslábú, sápadtarcú, hőn szeretett kapitányunk, Oroszlánszívű Mihály elbúcsúzott a csapattól. Akármennyire is szidtuk az utóbbi évek egyik-másik hajmeresztő védői teljesítménye után, azért kötve hiszem, hogy létezik olyan kőszívű Spurs-szurkoló, akinek ne homályosodott volna el a tekintete egy kicsit, amikor meghallotta a hírt. Még úgy is, hogy nem volt nagy meglepetés, hogy megváltunk tőle. A legrégebbi katonánk volt Daws - és mindig is az egyik legjobb hozzáállású játékosunkat tisztelhettük benne. Igazi fénykorát King mellett élte, de nem igaz, hogy csak akkor volt képes jó teljesítményre, ha valaki fogta a kezét. A levegőben mindig kifejezetten jó volt, és nála jobban blokkoló védőket sem nagyon tudok felsorolni a Spurs játékosai között. Csak futni és passzolni ne kellene ebben a játékban... Az biztos, hogy Dawsonnal kapcsolatosan gyakran volt olyan érzése az embernek, hogy egy Spurs-szurkolót néz a pályán - és ez nem valami gonosz utalás a játéktudására, hanem épp ellenkezőleg, annak elismerése, hogy úgy örült minden győzelemnek, mint mi, és úgy is szenvedett minden vereség után. Biztosak lehetünk abban, hogy neki tényleg nem egy zsíros szerződésről vagy a személyes diadalokról szólt a nálunk töltött idő, hanem arról, hogy minél többet, minél hatékonyabban tehessen a Tottenham-ért.

PÁPÁ

Rengeteg hálás búcsúcikket lehet találni a neten, belinkelem a kedvencemet (tényleg olvassátok el, ha van tömegigény a fordításra, akkor jelezzétek a kommentek között, és valamikor megcsinálom), de ajánlom mindenkinek a Klub honlapját is, ahol Levy is elköszön Michaeltől, illetve összeállítottak egy képgalériát is a nálunk töltött majd' tíz évéről. 2005 januárjában érkezett hozzánk 4 millió fontért - és része volt annak az üzletnek, amiben Andy Reid-et elhoztuk a Foresttől. Utóbbira már alig emlékszünk, Michael viszont 324 meccset játszott a csapatban, és King 2012-es visszavonulásával a kapitányi karszalagot is megkapta.

Itt épp Ibrát teszi zsebre.

A Klub csinált Michael-lel egy utolsó interjút, mielőtt Hullba távozott, ebben többek között megosztja velünk az öt kedvenc meccsét: a Milan elleni BL-nyolcaddöntő oda-vissza, a Chelsea elleni 2006-os bajnoki győzelem, amin első gólját szerezte nálunk, a 2008-as Ligakupa-döntő, ill. az elődöntő második meccse a Lane-en. Emellett köszönetet mond a szurkolóknak, akik jóban és rosszban is kitartottak mellette. És többször is elmondja, hogy minden Spurs-nél töltött percet nagyon élvezett. Mi is köszönjük, Daws! Sok sikert a továbbiakban!

Klubodnak lendületlenül légy híve!

A legelső emlékem róla az általa is említett 2006-os Chelsea elleni meccs - többetekkel ellentétben én csak akkoriban kezdtem hétről-hétre követni a Tottenham-et. Búcsúzzunk Dawsontól az akkori fejesével!

YIDDO! YIDDO! YIDDO! YIDDO! YIDDO! YIDDO! YIDDO!

COME ON YOU SPUUUUUUUUUURRRRRRRRRRRRSSSSSSSSS!!!!!!!!!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik