Klasszikus Ibrahimovic: „Én vagyok maga az Isten!”

Vágólapra másolva!
2013.11.15. 16:34
null
Látunk-e „isteni” gólt a portugálok ellen? (Fotó: Action Images)
Zlatan Ibrahimovic és Cristiano Ronaldo főszereplésével Svédország és Portugália vívja az európai vb-pótselejtezők legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását. Az első, péntek esti ütközet előtt szinte borítékolható volt, hogy az aranyköpések (és a sarokkal szerzett gólok) fekete öves mestere, Ibrakadabra szolgál egy újabb verbális klasszikussal. Nos, a svéd óriás nem okozott csalódást, bámulatos szerénységgel Istennek nevezte magát.


A PSG csatára, aki pár napja egy taktikus megszólalással némi terhet már próbált vetélytársa, Cristiano Ronaldo vállára helyezni, a svéd TV4 riporterének adott interjújában emelte magát a halandók fölé, amikor a portugálok elleni párharc kimeneteléről kérdezték.

Riporter: – Ön szerint melyik nemzet nyeri majd a pótselejtezőt?
Zlatan:
– Erre kizárólag Isten tudna válaszolni.
R: – Istent azért elég nehéz lenne megkérdeznem erről.
Z: – Miért? Hisz, most is őt faggatja.

Természetesen illik a helyzethez méltó komolysággal, pontosabban komolytalansággal kezelni Ibra szavait, a svéd csupán egy (újabb) humorbombát robbantott, igaz, azt a pusztítóbb fajtából. De Zlatan már csak ilyen, pont ezért olyan könnyű bálványozni és utálni annyira. Köztes út nem nagyon van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik