Vége Nicklas Bendtner „tündérmeséjének”

Vágólapra másolva!
2011.02.05. 18:19
null
A kacagást mosolyszünet váltotta fel. (Forrás: kickette.com)
Nemrég még arról cikkeztek a lapok, hogy Bendtner önbizalma szinte törhetetlen, de elképzelhető, hogy ez az önbizalom most megcsappan, hiszen – látszólag hirtelen – véget ért a kapcsolata gyermekének anyjával.

Alighogy megszületett a kisfiuk, máris szétmentek. Legalábbis a brit újságok szerint az Arsenal csatára és a nála jó 15 évvel idősebb párja, a dán királyi családból származó Caroline Luel-Brockdorff már külön is költözött.

A párhoz közelálló barát szerint „úgy döntöttek, hogy inkább most váljanak szét az útjaik, mint hogy később valami csúnya válásba bonyolódjanak".

Mindössze 16 hónappal ezelőtt kezdődött a kapcsolatuk a londoni Hyde Parkban, és a skandináv média rögvest tündérmesének állította be a viszonyukat.

Bendtner egyelőre nem kommentálta a történteket, hiszen a hétvégi meccsre koncentrált.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik