Ronaldo pelenkában is zseni volt

Vágólapra másolva!
2011.02.22. 16:50
null
Ronaldót nem lehetett ilyen apróságokkal zavarba hozni (Fotó: Action Images)
Az 1999-es Copa Américán a súlyproblémákkal küzdő Ronaldónak pelenkában kellett játszania, mondta el 12 évvel később az egykori brazil szövetségi kapitány.

Vanderlei Luxemburgo a spanyol AS sportlapnak beszélt az 1999-es dél-amerikai kontinensbajnokságon történtekről. Mint elmondta, a súlyproblémákkal küzdő Ronaldót drasztikus módszerekkel igyekezett lefogyasztani az orvosi stáb. Hogy a zseniális csatár mielőbb elérje a versenysúlyát, hashajtót adtak neki. Csakhogy a Xenical túlságosan is hatékonynak bizonyult.

„A gyógyszer rendkívüli módon felgyorsította az emésztését" – mondta Luxemburgo. „Hogy elkerüljük a kellemetlen meglepetéseket, Ronaldó pelenkát viselt a nadrágja alatt. De így is fantasztikus volt, ugyanúgy lőtte a gólokat, mintha teljesen egészséges lett volna."

Tény, hogy Brazília hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a tornát, menetközben legyőzve Argentínát, Mexikót, valamint a döntőben Uruguayt is. Ronaldo pedig öt góllal (Rivaldóval társbérletben) a torna gólkirálya lett.

A brazil stáb előtt intő példaként lebeghetett Gary Lineker esete, amikor Ronaldót bepelenkázták. Az angol csatárra az 1990-es olaszországi világbajnokságon, az Írország elleni csoportmérkőzés második félidejében jött rá a szapora, és kénytelen volt a pályán engedni a természet parancsának.

LINEKEREN NEM VOLT PELENKA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik