Szabics: San Marino és Graz után, új úton

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2011.06.13. 09:24
null
Szabics Imre San Marino ellen mindig betalál (Fotó: Nemzeti Sport-archív, Németh Ferenc)
Az utóbbi időben ismét reflektorfénybe kerülő Szabics Imre nyolc évvel ezelőtt kötötte meg élete szerződését: az osztrák Sturmban eltöltött négy szezon után megállapodott a német Bundesliga második helyén végző Stuttgarttal. Mégpedig egy nappal azután, hogy a lettek elleni hazai 3–1-et követően San Marinóban 5–0-ra győzött válogatottunk (ő mindkétszer betalált), és általános volt itthon a bizakodás: kijutunk az Eb-re.

A kvalifikációs sorozat háromnegyedénél csak a rosszabb gólkülönbségünkkel maradtunk le az élen álló svédektől, akiktől ugyan itthon kikaptunk, de fordított felállásban ugyanúgy ikszelni tudtunk náluk, mint Lengyelországban. Az NS által megkérdezett Novák Dezső, Baróti Lajos és Mezey György ekkor egyaránt 6-7 pontos előnyt jósolt a végére a lettekkel szemben, ami tisztán pótselejtezős folytatást ígért.

Hogy mennyire más volt a helyzet, mint az utóbbi 13 esztendőben bármikor máskor, azt az utóbbi szakember szavai is jelezték: „a magyar labdarúgás jelenlegi krízisében, ebben a szinte kibírhatatlan közegben a második hely is jó eredmény". A viszonyítási alapot tehát a csoportelsőség jelentette, rosszabb eshetőség szóba sem került, legfeljebb a kolléga, a volt Fradi-sikeredző óvatosságában mutatkozott némi nyoma: „a kulcsmérkőzés a lettek elleni találkozó lesz, ha nem nyerünk, a második helyünk is veszélybe kerül".

Ettől függetlenül Novák is azt tippelte, hogy alig egy ponttal fogunk végül lemaradni a svédek mögött, fölényesen lehagyva mindenki mást... Nos, ilyen fokú optimizmus közepette érkezett a jó hír, hogy a szegedi születésű, egykor a Ferencvárosban feltűnő válogatott csatár Graznál jóval komolyabb helyre igazol, noha már az osztrák csapattal is kipróbálhatta magát a BL főtábláján (továbbá az aktuális klubváltását kettővel megelőző idényben második lett a bajnokságban, a kupában és a helyi Szuperkupában is).

– Gyanítom, az új szerződéséhez jól jött az elmúlt egy hét során szerzett három válogatottbeli gólja...
– Csak annyiban, hogy így talán jobban elfogadnak. A lettek elleni mérkőzés előtt ugyanis már mindenben megegyeztem a stuttgartiakkal, csupán annyi volt a kitétel, hogy ne sérüljek meg nagyon... – nyilatkozta a Nemzeti Sport 2003. június 13-i számában Szabics Imre, akinek a sváboknál aztán olyan támadókkal kellett megküzdenie a gárdába kerülésért, mint Kevin Kuranyi, a Nürnbergből igazolt brazil Cacau, vagy a görög Joannisz Amanatidisz.

– Mielőtt a szerződéséről beszélnénk, ejtsünk szót a nemzeti csapatról is, hiszen nem mindenki szerez öt gólt az első három fellépésén.
– Tény, ennél jobban aligha sikerülhetett volna a bemutatkozásom, bár szerda este kicsit bosszús voltam, hogy romlott az átlagom... A viccet félretéve: hálával tartozom Gellei Imre szövetségi kapitánynak, hogy akkor is bízott bennem, amikor hat hétig csapat nélkül álltam. Csatárként egyébként nehéz dolgom volt a San Marinó-i védők ellen, de a lényeg, hogy végül magabiztosan győztünk.

– Manapság, amikor a fél ország az esélyeket számolgatja, ön mekkora sanszot ad a továbbjutásra?
– Abban szinte biztos vagyok, hogy minimum a csoport második helyét megszerezzük, s ha így alakul, utána bármi megtörténhet...

– A még jobb szerepléshez Gellei Imrének minden bizonnyal szüksége lesz a klubjában is jól teljesítő Szabics Imrére.
– Igyekszem megfelelni ezeknek a várakozásoknak, és úgy hiszem, a Stuttgart olyan együttes, amelybe be lehet kerülni. Persze egyelőre ne beszéljünk erről, hiszen néhány napja még az átigazolásom is majdnem meghiúsult...

– Az imént mintha azt említette volna, hogy több mint egy hete biztos a dolgában.
– Igen, csakhogy volt egy kis probléma: amikor a klub elöljárói megkérdezték, a 16-os vagy a 17-es mezt szeretném magamnak, mondtam, nekem csak a 19-es jó. Szerencse, hogy annak a dressznek a tulajdonosa egy kedves barátom volt: az a Horst Heldt, akivel a Sturmban együtt futballoztam. Azonnal fel is hívtam, a menedzserek pedig kijelentették, azon múlik a szerződésem, hogy beáldozza-e a mezét. Horst csupán annyit mondott: sokkal tartozom neki. Remélem, azt jó üzletnek tartja majd, ha fontos gólokkal „fizetek".

– Úgy tetszik, a VfB az ideális együttes az ön számára. Erős bajnokságban szerepel, BL-induló, a csapattársak között ismerőse is van, a német nyelvvel nem lehet baj – így nem lesz nehéz a kezdőcsapatba kerülnie. Bár egy hiedelem tartja magát: Felix Magath állítólag nem szereti a magyarokat.
– Nyilván azért gondolják ezt sokan, mert Lisztes Krisztiánnal korábban nem jött ki az edző. Személyes tapasztalatom, hogy nagyon kedves, nyílt ember. Egy hónapja együtt vacsoráztunk, de már korábbról is ismerem, hiszen a stuttgartiak a télen kerestek. Bár szimpatikus volt az ajánlatuk, a Nürnberget akkor már nem tudtam visszautasítani. Az különösen jólesett, hogy amikor Klaus Augenthaler menesztését, majd a csapat kiesését követően érvényét veszítette a szerződés, új klubom vezetői ismét megkerestek. Magathra visszatérve: csütörtökön is beszéltem vele, s miután gratulált a válogatottban szerzett góljaimhoz, megjegyezte, reméli, bebizonyítom majd neki, hogy tudok futni is. A felkészülés június huszonhatodikán kezdődik, és egy nappal később már edzőtáborba vonulunk. Úgy sejtem, a három esztendőre szóló szerződésem elején, azaz már a kéthetes táborozás során meggyőzhetem őt arról, hogy a futással sincs gondom.

– Őszintén árulja el: picit örül annak, hogy kiesett a Nürnberg?
– Éppen arról beszélgettünk a menedzseremmel és édesapámmal, hogy minden rosszban van valami jó. Sajnáltam a nürnbergieket meg persze Klaus Augenthalert, de remélem, így alakul a legjobban a sorsom.

– A Sturm Grazcal már semmi elintéznivalója nincsen?
– A két egyesületnek meg kell majd állapodnia a nevelési költségtérítés összegén, amelyet a lejárt szerződésű labdarúgókért kell fizetni. Ám ha lesz is vita, ez a pályafutásomat nem zavarja. Hogy példát is említsek: Fehér Miklós ügyében az UEFA-nál a mai napig pereskedik a Porto és a Benfica, Miki mégis játszhat. Én ezzel már nem szeretnék foglalkozni; most lesz két hetem pihenni, vagyis végre Szegeden tölthetek egy kis időt. Aztán irány Stuttgart meg az edzőtábor, ahol azért kell futni, hogy ne a futottak még kategóriába soroljanak be...

Ilyen veszély sem őt, sem az együttesét nem fenyegette. A BL-ben a Rangersnél elszenvedett vereséget követően négyszer nyertek zsinórban – otthon mindenki ellen, illetve a görögöket idegenben is megverték (a nyolcaddöntőben pedig a Chelsea-nek is csak szűken adták meg magukat).

Szabics szinte végig pályán volt a nemzetközi szereplés folyamán, sőt derekasan ki is vette a részét abból, hogy a Manchester United mögött simán továbbjutottak a legjobb 16 közé: az MU elleni hazai 2–1 során gólt lőtt, majd gólpasszt adott, később pedig a Panathinaikosz ellen is betalált.

Ezek a sikerek valószínűleg jelentősen csökkentették a játékos csalódottságát, amelyet válogatottunk totális őszi csődje miatt érezhetett: Lettországban (lásd: Verpakovskis...) és a lengyeleket fogadva (lásd: Niedzielan...) is kikaptunk, így bár ritka közel voltunk a pótselejtezőhöz, a kalkulált magabiztos második pozíció helyett a negyediken kötöttünk ki...

Szabics Imre két idény alatt 49 bajnoki mérkőzésen 14-szer talált be stuttgarti színekben, de később Kölnben, Mainzban, végül jó darabig a másodosztályú Augsburgnál sokkal kevesebb sikerélménye lehetett – közben pedig nemzeti tizenegyünknél négy és fél éve ő is áldozatul esett a máltai fiaskót követő fiatalítási hullámnak, mindössze 25 esztendősen.

A történet legutóbbi fejezetéről már elég szó esett az elmúlt hetekben: a csatárra előbb régi-új klubjában, a Sturmban virradtak szebb napok (a minap például megint aranyérmesek lettek Ausztriában, a magyar légiós a karrierje során először!), azaz irány újra a BL, aztán ennek érthető folyományaként – immár érett fejjel – a válogatottba is visszahívták. A többit tudjuk: (egyelőre) minden meccsen Szabics-gól...

SZABICS ELSŐ VÁLOGATOTT GÓLJA TÉTMECCSEN
...ÉS A MÁSODIK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik