Real Madrid: A labdarúgás olykor rejtélyes – Zidane

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.28. 11:00
null
Zinédine Zidane szerint a Real Madrid nem érdemelt vereséget (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, az Espanyol Gerard Moreno 93. percben szerzett góljával 1–0-ra megverte hazai pályán a Real Madridot a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 26. fordulójában, amivel Zinédine Zidane gárdája már 14 pontos hátrányban van a listavezető Barcelonával szemben, egy mérkőzéssel ráadásul többet játszott az ősi riválisnál. A francia vezetőedző úgy véli, csapata nem érdemelt vereséget.

 

„Hogy mi hiányzott? Egy kicsit mindenből – nyilatkozta csalódottan Zinédine Zidane az elveszített találkozó után. – Jól kezdtük az első játékrészt, a helyzeteink is megvoltak, de nem tudtunk élni a lehetőségekkel. A második félidőben már nem a saját játékunkat mutattuk.”

„A labdarúgás olykor rejtélyes. El kell fogadnod a rossz pillanatokat, hogy öt jó eredmény és jó teljesítmény után nem tudod ezt hozni a következő meccsen is. Fáj ez a vereség, nem érdemeltük meg. Az Espanyolnak nagyon kevés helyzete volt, ezzel együtt ez még így is egy rossz eredmény. Amikor az állás 0–0, történhetnek ilyenek. Mi mindig a győzelemre hajtunk, ám ezúttal nem tudtuk megszerezni.”

„Még rosszabb, hogy az utolsó percben jött a gól, amivel kikaptunk. Elég nehéz ez azok után, hogy milyen teljesítményt nyújtottunk. Neymar sérülése? Egyelőre várunk. Annyit tudunk, hogy valóban sérült, meglátjuk, szüksége lesz-e műtétre vagy sem.”

Keylor Navasis tisztában van vele, hogy a madridiak hullámvölgybe kerültek, ám mint a blancók kapusa vélekedett, a rossz időszak ellenére sem szabad elveszíteniük magukat.

„Teljesen logikus, hogy itt állunk letaglózva, hiszen nyerni akartunk – mondta el a Costa Rica-i játékos a BeIN Sportsnak. – Tanulnod kell ezekből a meccsekből és a következőre koncentrálni. Nem gondolom, hogy visszaléptünk volna. Néha győzöl, de néha veszítesz; bárhogy is, nem szabad elveszítened önmagad.”

„A bajnokságot tekintve szinte lehetetlen helyzetbe kerültünk, ám elég profik vagyunk hozzá, hogy tudjuk, nem csak akkor kell motiváltnak lennünk, ha ott vagyunk az éllovas közelében. Vannak időszakok, amikor jobban mennek a dolgok, mint a többi gárdának, ugyanakkor továbbra is egy csapatot alkotunk, mindannyian nyerünk vagy veszítünk.”

SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ
Espanyol–Real Madrid 1–0
(G. Moreno, 93.)
Girona–Celta Vigo 1–0 (Portu 14.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 25 20 5 68–12 +56 65
2. Atlético Madrid 25 17 7 1 41–11 +30 58
3. Real Madrid 26 15 6 5 62–28 +34 51
4. Valencia 25 15 4 6 49–29 +20 49
5. Villarreal 25 12 5 8 36–29 +7 41
6. Sevilla 25 12 3 10 33–40 –7 39
7. Girona 26 10 7 9 36–36 0 37
8. Betis 25 11 3 11 43–50 –7 36
9. Celta Vigo 26 10 5 11 43–38 +5 35
10. Eibar 25 10 5 10 32–38 –6 35
11. Getafe 25 8 9 8 29–22 +7 33
12. Athletic Bilbao 25 7 10 8 26–28 –2 31
13. Espanyol 26 7 10 9 23–32 –9 31
14. Leganés 25 8 6 11 21–28 –7 30
15. Real Sociedad 25 8 5 12 47–47 0 29
16. Alavés 25 9 1 15 22–37 –15 28
17. Levante 25 3 11 11 21–40 –19 20
18. Las Palmas 25 5 4 16 18–52 –34 19
19. Deportivo La Coruna 25 4 6 15 24–53 –29 18
20. Málaga 25 3 4 18 16–40 –24 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik