Barcelona: titkos egyeztetésen dőlt el Griezmann sorsa a L'Équipe szerint

Vágólapra másolva!
2020.07.08. 12:54
null
Griezmann marad Barcelonában a francia lap szerint (Fotó: AFP)
Antoine Griezmann megnyugodhat a barcelonai jövőjét illetően, a francia világbajnok és Eb-ezüstérmes labdarúgót nem adják el a nyáron a katalánok – írta a párizsi L'Équipe.

A lap ezt azután rögzítette, hogy a 29 éves csatár találkozott az FC Barcelona vezetőivel és meghallgatta a bajnoki címvédő együttes vezetőedzőjét, Quique Setiént is.

„Nagyon számítunk rád” – tudatták a francia napilap szerint Griezmann-nal a keddi eszmecserén, amelyre nővére és ügynöke is elkísérte.

Griezmann – akinek a szerződése 2024-ig szól – tavaly nagy reményekkel érkezett az Atlético Madridtól a Barcához, amelynél sokat vártak tőle, de beilleszkedése hosszúra és nehézkesre sikerült, olyannyira, hogy egyre gyakrabban volt csere, mint kezdő. Az utóbbi időben híre kelt, hogy nemcsak edzője, hanem Josep Maria Bartomeu klubelnök is elégedetlen vele. Ezzel párhuzamosan lehetett olvasni angol és olasz topklubok Griezmann megszerzésére irányuló törekvéseiről.

A 78 válogatott mérkőzésén 30-szor eredményes játékos az FC Barcelonában a mostani idényben eddig 44 tétmeccsen jutott lehetőséghez, mérlege 15 gól és négy gólpassz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik