Barcelona: Abidal bajba került, még ma meneszthetik

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.05. 11:57
null
Éric Abidal talpára útilaput köthetnek Barcelonában (Fotó: AFP)
Bajba került a keddi történések miatt Éric Abidal, az FC Barcelona sportigazgatója: egybehangzó sajtóhírek szerint Josep Maria Bartomeu klubelnök azonnali találkozóra hívta a klub korábbi játékosát.

Elsőként a RAC1 rádióállomás számolt be a hírről, melyet aztán spanyol és nemzetközi sportoldalak is átvettek. A barcelonai adó értesülései szerint az is előfordulhat, hogy Bartomeu még ma meneszti a sportigazgatót.

A cikk megjelenéskor Bartomeu Brüsszelben képviselte a klubot, ezt követően hívta fel Abidalt. A történtek miatt a tervezettnél korábban visszatért Katalóniába.

Mint ismert, Abidal Ernesto Valverde vezetőedző menesztésének körülményeiről is beszélt egy interjúban, amelyben a játékosok hozzáállását is kritizálta. Erre reagált a közösségi médiában a csapat vezére, Lionel Messi, akinek láthatóan nem tetszettek korábbi játékostársa szavai – emiatt áll a bál Barcelonában.

Nem ez az első aggasztó sztori a katalánok háza táján mostanában: nemrég kiderült, hogy Abidal korábban a szerződtetendő és már úton lévő Cédric Bakambut hívta fel azzal, hogy mégsem tartanak rá igényt. Mindeközben a pálya környékén sincs minden rendben – az üveglábú Ousmane Dembélé idényének várhatóan vége.

A bajnokságban 22 forduló után a Barca hátránya három pont az éllovas Real Madrid mögött. A Király-Kupa negyeddöntőjében a katalánok csütörtökön az Athletic Bilbao vendégeként lépnek pályára, míg a Bajnokok Ligájában a Napoli vár a Barcára a legjobb 16 között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik