A Real több mint egymilliárd euró fölött

Vágólapra másolva!
2010.08.09. 15:56
Több mint egymilliárd eurót költött erősítésekre az elmúlt tizenegy átigazolási szezonban a Real Madrid labdarúgócsapata. Ráadásul az idén még nem zárult le a piac, plusz a télen is szabad a vásár. A Florentino Pérez és Ramón Calderón klubelnökök által fémjelzett időszakban a királyi egylet költekezésben messze lepipálta a legnagyobb honi riválisnak számító Barcelonát. Ennyit még Roman Abramovics sem áldozott a Chelsea-re, míg Manszur sejk, a Manchester City mecénása egyelőre csak tanulja a „szakmának” ezt a részét.

A marca.com grafikonja
A marca.com grafikonja
A marca.com grafikonja
A marca.com grafikonja
A marca.com grafikonja

A „galaktikus” éra Pérezzel köszönt be 2000-ben Madridban, a klubelnök azonnal óriásit dobott, amikor megszerezte Luís Figót 60 millió euróért a katalánoktól. A portugál aranylabdást sorra követték a többiek – Zinedine Zidane, Ronaldo, David Beckham –, de a koncepció csak egy ideig működött, aztán összedőlt. Péreznek is mennie kellett.

SZAVAZÁS

José Mourinhóval a Real Madrid képes lesz-e elhódítani a spanyol bajnoki címet a Barcelonától?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Utódja, Calderón sem aprózta el, de Pérez tavalyi visszatérésével ismét nagyságrendet váltott a klub. Ezen a nyáron aligha érik el a tavalyi 254 millió eurós csúcsot, de a jelenlegi 53.5 millió euró még messze nem biztos, hogy a bevásárlás végét jelenti. Kiszemeltek ugyanis vannak, és a brazil Maiconért aligha fillérekért válnak meg az Internél. Legalábbis egyelőre nagyon ragaszkodnak Milánóban a védőhöz. Hogy mennyire, az három hét múlva válik véglegessé, amikor zárul az átigazolási piac.

A Real Madrid 2000 óta 48 játékost igazolt, ez összesen 1.022 millió eurójába „fájt” a madridi pénztárosnak. Ugyanebben az időszakban a Joan Gaspart és Joan Laporta irányította Barcelona megállt 713 millió eurónál, ebből csupán az utóbbi három időszak 250 millió eurót emésztett fel.

A Real Madrid nevéhez fűződnek olyan rekordigazolások, mint Cristiano Ronaldo, Zidane és Kaká szerződtetése, miközben ehhez mérhető fogása megközelítőleg sem volt a katalánoknak. Náluk Zlatan Ibrahimovic tavalyi megszerzése jelenti a csúcsot – 45 millió euró, plusz Samuel Eto’o az Internek –, míg az idén nyáron 40 millió eurót utaltak át a Valenciának David Villáért.

 

Florentino Pérez: akinek senki és semmi sem  drága (Fotó:  Action Images)
Florentino Pérez: akinek senki és semmi sem drága (Fotó: Action Images)

A fővárosiak egy évvel ezelőtt rendeztek nagy bevásárlást. Mindenekelőtt Cristiano Ronaldo, Kaká, Karim Benzema és Xabi Alonso érkezett – plusz a „resztli”, összesen 254 millió euróért –, de ez csupán magas labdát jelentett az ellenfeleknek és a kritikusoknak, mert a várt sikerek és trófeák a honi, valamint a nemzetközi mezőnyben is elmaradtak.

A madridiakhoz hasonló léptékű költekezés még az európai elitklubok számára is elképzelhetetlen. Roman Abramovics nyolc év alatt 650 millió eurót költött a Chelsea-re, a képzeletbeli stafétát tőle 2008 nyarán átvevő Manszur sejk eddig 400 millió eurót áldozott a Manchester Cityre. Az idei nyáron már 135 millió eurónál tart, tehát az arab tulajdonos jó ütemben halad, hogy Pérezék babérjaira törjön és a lista élére kerüljön. Kérdés, hogy meddig van kedve – és persze pénze – ehhez a mecenatúrához…

A REAL MADRID NAGYOBB IGAZOLÁSI 2000–2010 
2000122 millió euróFigo (60), Flavio (25), Makelele (14), Munitis (12), César (7), Solari (4)
2001  72Zidane (72)
2002  45Ronaldo (45)
2003  35Beckham (35)
2004  59.5Samuel (24), Woodgate (20), Owen (12), Gravesen (3.5)
2005  96Sergio Ramos (27), Robinho (25), J. Baptista (20), Cicinho (8), Diogo (6), Cassano (5.5), Pablo García (4.5)
2006105Cannavaro (17), Emerson (16), M. Diarra (26), Van Nistelrooy (15), Marcelo (9), Gago (20), Higuaín (12)
2007117Robben (36), Pepe (30), Drenthe (14), Sneijder (25), Heinze (12)
2008  64Van der Vaart (15), L. Diarra (19), Garay (10), Huntelaar (20)
2009254Cristiano Ronaldo (96), Kaká (64), Benzema (35), Xabi Alonso (30), Albiol (15), Negredo (5), Granero (5), Arbeloa (4)
2010  53.5 (?)Di María (25), Canales (5.5), Pedro León (10), Khedira (13), ???
Klubelnökként Florentino Pérez 2000–2005, valamint 2009–2010, míg Ramón Calderón 2006–2008 között irányította az átigazolási transzfereket.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik