La Liga: Ancelotti 2026 után is maradna a Real Madridnál

Vágólapra másolva!
2024.01.03. 09:07
null
Carlo Ancelotti 2026 után is maradna a Real Madridnál (Fotó: Getty Images)
Carlo Ancelotti szeretne 2026 után is a Real Madrid vezetőedzője maradni, az olasz futballtréner szerint ez azon fog múlni, hogy addig hogyan teljesít az együttese.

A királyi gárda pénteken jelentette be, hogy a 64 éves szakember két évvel megtoldotta az eredetileg a mostani idény végén lejáró megállapodását.

„Június 30-ig szólt volna a szerződésem, de a klub jobbnak látta most meghosszabbítani, mivel meg vannak elégedve a munkámmal” – mondta Ancelotti. „Nem tudom, mi lesz, miután lejár a szerződésem, lehet, hogy 2026 után is maradok, attól függően, mennyire lesz sikeres az együttes” – tette hozzá az olasz szakember, aki második ciklusát tölti a spanyol fővárosban: előbb 2013-tól 2015-ig, majd 2021 óta irányítja a Real Madridot, amellyel eddig tíz trófeát nyert: kétszer a Bajnokok Ligájában, kétszer a klubvilágbajnokságon, ugyancsak kétszer az Európai Szuperkupában diadalmaskodott, valamint egy bajnoki címet, két spanyol Király Kupát és egy Spanyol Szuperkupát is nyert a gárdával.

Ancelotti azt is elárulta, hogy szívesen irányítaná tovább is a csapatot, noha az elmúlt hónapokban többször is hírbe hozták a brazil válogatottal. Elmondása szerint büszke volt rá, hogy a brazil szövetség korábbi elnöke, Ednaldo Rodrigues a jelöltek között említette a kapitányi posztjára.

„Izgalmas volt belegondolni, hogy a brazil válogatott edzője lehetek, de nem tudom, hogy 2026-ban érdeklődni fognak-e még” – mondta Ancelotti, aki négy Bajnokok Ligája-sikerével az első helyen áll a vezetőedzők között, a legtöbb győztes mérkőzést töltötte a kispadon a BL-ben (118), és első trénerként nyert bajnoki címet az öt legerősebb európai pontvadászat (angol, francia, német, olasz, spanyol) mindegyikében.

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. Real Madrid 18 14 3 1 39–11 +28 45
2. Girona 18 14 3 1 42–21 +21 45
3. Atlético Madrid 18 12 2 4 36–19 +17 38
4. Barcelona 18 11 5 2 34–21 +13 38
5. Athletic Bilbao 18 10 5 3 34–19 +15 35
6. Real Sociedad 19 8 8 3 30–19 +11 32
7. Betis 18 6 10 2 20–18 +2 28
8. Getafe 19 6 8 5 24–25 –1 26
9. Valencia 19 7 5 7 22–23 –1 26
10. Las Palmas 18 7 4 7 15–15 0 25
11. Rayo Vallecano 19 5 8 6 18–24 –6 23
12. Osasuna 18 5 4 9 21–29 –8 19
13. Villarreal 19 5 4 10 27–38 –11 19
14. Mallorca 18 3 9 6 17–22 –5 18
15. Alavés 19 4 5 10 15–25 –10 17
16. Sevilla 18 3 7 8 23–25 –2 16
17. Cádiz 18 2 9 7 14–24 –10 15
18. Celta Vigo 18 2 7 9 18–28 –10 13
19. Granada 18 1 5 12 20–40 –20 8
20. Almería 18 5 13 19–42 –23 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik