La Liga: játékosok, akik visszatértek első „szerelmükhöz”

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.14. 19:10
null
Mindössze 19 évesen már az Atleti csapatkapitánya volt Fernando Torres (Fotók: La Liga)
Van-e annál romantikusabb pillanat, amikor egy futballista visszatér első „szerelméhez”? A klubhoz, ahol nevelkedett. A csapathoz, amelyhez valódi, szenvedélyes kapcsolat köti, s ahol a szurkolók is ikonként tartják számon. Valentin-nap alkalmából olyan La Liga-klasszisokat gyűjtöttünk össze, akik ugyan távoztak sikereik helyszínéről, ám később visszatértek oda.

 

Fernando Torres – Atlético Madrid

Több mint száz évre nyúlik vissza az Atlécio Madrid történelme, mégis csak kevés olyan játékos akad, aki Fernando Torreshez hasonló hatást gyakorolt a klubra. A már visszavonult „Kölyök”, az Atleti saját nevelésű játékosa mindössze 17 évesen debütált, amikor a csapat a spanyol másodosztályban vergődött. A két évvel később csapatkapitánnyá avanzsáló Torres segítségével a madridiak visszajutottak az élvonalba, majd hősünk hét dicsőséges évad után távozott a Liverpoolhoz. Miután majdnem minden címet bezsebelt, a 2014–2015-ös kiírásban visszatért Madridba, ahol négy további évadot lehúzva 103-ra növelte góljai számát a spanyol bajnokságban. Az azóta testépítőkre hajazó spanyol kiválóság jelenleg az Atleti utánpótlásában dolgozik.

Garard Piqué – FC Barcelona

Piqué a La Masián, az FC Barcelona akadémiáján nevelkedett, de mégsem itt, hanem a Manchester Unitedben és a Zaragozában nőtte ki magát a jövő reménységévé. Meg is bánta döntését a gyermekkori klubja, így négy év után, 2008-ban visszavásárolta. A többi pedig történelem: nyolcszor a bajnokságot, hétszer a Király-kupát és háromszor a Bajnokok Ligáját is megkaparintotta a klubbal a 35 éves, a jelenleg is a Barcában futballozó védő.

Joaquín – Real Betis

Nincs még olyan legenda a Real Betisnél, mint Joaquín. A 40 esztendős csapatkapitány még a klub részvényeibe is beszállt. Szerepelt többek között a Valenciában, a Malagában és a Fiorentinában is, mielőtt 2015-ben visszatért a sevillaiakhoz. Ő tartja a La Ligában a legtöbbet pályára lépő mezőnyjátékosok rekordját – csak a kapus Andoni Zubizarreta előzi meg az örökrangsorban. Egyszer minden véget ér, ezt a spanyol középpályás is tudja: pár hónapja bejelentette, hogy az idény végezetével visszavonul, de ez akkor is örök „love story” marad.

Aritz Aduriz – Athletic Bilbao

Annak ellenére, hogy San Sebastián közelében nőtt fel, nem a Real Sociedad, hanem a másik baszk csapat, az Athletic Bilbao játékosa lett. A korábbi csatár kisebb megszakításokkal távozott ugyan a piros-fehérektől – a Mallorcában és a Valenciában is játszott –, de a szoros kötelék megmaradt köztük. Sőt, Aduriz pályafutásának legszebb időszaka azután következett, hogy 2012-ben – 30 évesen – visszatért a Bilbaóhoz. 2020-ban úgy vonult vissza, mint a klub történetének második legeredményesebb játékosa. Biztosak lehetünk benne, a baszk szurkolók egykönnyen nem fogják elfelejteni a „San Mamés oroszlánját”.

A nagy visszatérők
A nagy visszatérők

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik