A Getafe győzelemmel vigasztalódna az UEFA-kupa-búcsú után

Vágólapra másolva!
2008.04.16. 18:21
A spanyol Király-kupa szerda esti döntőjében a Getafe csap össze a Valenciával. Mindkét együttes számára nagyon fontos lenne a győzelem, a Michael Laudrup vezette gárda a tavalyi döntőben a Sevilla ellen szenvedett vereséget, és csütörtökön drámai csatában búcsúzott az UEFA-kupától. Koeman csapata idei gyenge bajnoki szereplését feledtetné a sikerrel.
A Getafe az UEFA-kupa-búcsú után kupasikerrel vigasztalódna
Fotó: Action Images
A Getafe az UEFA-kupa-búcsú után kupasikerrel vigasztalódna
A Getafe az UEFA-kupa-búcsú után kupasikerrel vigasztalódna
Fotó: Action Images
A Getafe az UEFA-kupa-búcsú után kupasikerrel vigasztalódna

Szerda este a Getafe a Valenciával csap össze az idei spanyol Király-kupa döntőjében. A Michael Laudrup által vezetett együttes sikerre éhesen készül a találkozóra azok után, hogy az idegenben lőtt több gól szabály miatt kiestek az UEFA-kupa negyeddöntőjéből, méghozzá úgy, hogy a Bayern München csak a hosszabbítás utolsó percében egyenlített ki.

David Villa az Arsenalba akar menni

A Valencia támadója kijelentette, szívesen játszana a Premier League-ben. Az angol csapatok közül az Arsenal játéka tetszik a legjobban a spanyol futballistának, de Fernando Torres csatár-párjaként is el tudja képzelni jövőjét. „Gyakran nézem a Premier League meccseit, és legjobban az Arsenal játéka tetszik” – mondta a labdarúgó.
„Csütörtökön a futball igazságtalan volt velünk, ráadásul a sors a tavalyi döntő miatt is jön nekünk eggyel. Remélem, képesek leszünk túltenni magunkat a Bayern elleni meccsen, és a szurkolóinkat végre sikerrel örvendeztetjük meg, amire eddig nem voltunk képesek” – mondta Manu del Moral, a Getafe futballistája.

Ronald Koeman és a Valencia számára is nagyon fontos lenne elhódítani a kupát az idei bajnoki szereplést tekintve, hat fordulóval a Primera División vége előtt csak a 15. helyen állnak.

„Nem vagyunk se komolyak se szomorúak, csak a döntőre összpontosítunk. Nem szabad elfelejteni, hogy nem minden idényben játszik az ember ilyen fontos találkozót, de most egy hozzánk hasonló képességű csapattal kerültünk szembe, az a legfontosabb, hogy nyugodtak legyünk” – mondta Koeman.

A mérkőzést este 10 órakor játsszák a madridi Vicente Calderón stadionban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik