Már az első félidőben kiütötte az Espanyol a Villarrealt

Vágólapra másolva!
2008.01.05. 23:52
Az első félidőben mutatott nagyszerű játékénak köszönhetően könnyedén tartotta otthon a három pontot az Espanyol csapata a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. A hazaiak már a szünetben 3-0-ra vezettek és a sikernek köszönhetően továbbra is a harmadik helyen állnak a bajnoki tabellán.
Az Espanyol játékosainak öröme a harmadik hazai gól után
Reuters
Az Espanyol játékosainak öröme a harmadik hazai gól után
Az Espanyol játékosainak öröme a harmadik hazai gól után
Reuters
Az Espanyol játékosainak öröme a harmadik hazai gól után

Nagyszerűen kezdte a forduló rangadóját a hazai pályán az Espanyol, hiszen már a kilencedik percben egy gyönyörű kényszerítő után Tamudo lépett ki ziccerben, és magabiztosan lőtte ki Viera kapujának jobb alsó sarkát. Hat perccel később aztán meg is duplázta előnyét a barcelonai gárda.

A tizennegyedik percben ugyanis Luis Garcia nagyszerű szabadrúgása a felső lécen csattant, és a kipattanó Valdo elé, pontosabban mellé került. A középpályás nagyon jól reagálta le az előtte adódó helyzetet, és „oxival” a kapu bal oldalába emelt.

A folytatásban is a hazaiak előtt adódott több lehetőség, hiszen előbb a tizenhetedik percben Tamudo hagyott ki óriási helyzetet, majd a tizennyolcadikban Luis Garcia emelése kerülte el a kapu jobb oldalát.

A Villarreal első lehetősége Giuseppe Rossi előtt adódott, azonban a fiatal csatár erőtlen lövését könnyedén fogta Kameni.

Az első félidő hajrájához közeledve Luis Garcia adott be egy szögletet a jobb oldalról, amit Valdo a röviden a kapu közelébe csúsztatott, így Tamudónak csupán fél méterről kellett a kapuba bólintania. A támadónak ez volt a tizedik gólja ebben szezonban.

A második játékrészben a mérkőzés színvonala kissé visszaesett, de ezt nem is lehetett csodálni, hiszen a hazaiaknak nem volt miért megszakadniuk, a Villarreal játékosai pedig hitehagyottan játszottak.

A vendégek a második félidő derekán közel álltak a szépítéshez, de ekkor Rossi nagyszerű szabadrúgása a kapufán csattant. Gól a továbbiakban nem született, annak ellenére sem, hogy az Espanyolnak több lehetősége is volt, sőt egy esetben mintha a játékvezető vett volna el tőlük egy találatot, miután egy vendégvédő a gólvonal környékéről mentett.

A barcelonai csapat ezzel a sikerrel továbbra is a harmadik helyen áll a bajnoki tabellán, míg a Villarreal a negyedik.

SPANYOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PRIMERA DIVISION)

18. FORDULÓ
Espanyol–Villarreal 3-0 (Tamudo 9., 36., Valdo 14.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

AZ ÁLLÁS:
1. Real Madrid 17 13 2 2 37-14 +23 41
2. Barcelona 18 11 4 3 33-13 +20 37
3. Espanyol 18 10 6 2 29-19 +10 36
4. Villarreal 18 10 2 6 30-27 +3 32
5. Atletico Madrid 17 9 4 4 31-19 +12 31
6. Racing Santander 17 7 5 5 17-19 -2 26
7. Valencia 17 8 2 7 22-28 -6 26
8. Sevilla 17 7 2 8 32-23 +9 23
9. Mallorca 18 5 6 7 26-29 -3 21
10. Zaragoza 17 5 6 6 27-28 -1 21
11. Getafe 17 6 3 8 19-21 -2 21
12. Recreativo Huelva 17 5 5 7 13-20 -7 20
13. Osasuna 17 5 5 7 20-21 -1 20
14. Almeria 17 5 4 8 14-20 -6 19
15. Athletic Bilbao 17 4 7 6 16-18 -2 19
16. Murcia 17 4 7 6 14-20 -6 19
17. Real Betis 17 4 6 7 17-22 -5 18
18. Valladolid 17 4 6 7 21-27 -6 18
19. Deportivo La Coruna 17 4 5 8 16-24 -8 17
20. Levante 17 2 1 14 11-33 -22 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik