Női röpi NB I: a Vasas otthon ismét nyert a Nyíregyháza ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.10. 20:07
A Vasas hazai pályán újra győzött a Nyíregyháza ellen, s ezzel 2–1-es előnybe került a női röplabda NB I elődöntőjében.

Mennyire zavarja meg a Vasast Németh Anett hiánya? Ez volt az elődöntő harmadik mérkőzésének legnagyobb kérdése. A piros-kékek válogatott kerettag ütőjének – aki egyébként mankóval is kilátogatott a meccsre – térde pénteken, a második meccs negyedik játszmájában sérült meg, s ezt követően a Nyíregyháza az idény során először győzte le a fővárosiakat. Ráadásul a szabolcsiaknak a döntőbe kerüléshez egyszer Budapesten is nyerniük kell, s mikor, ha nem egy ilyen lélektani pillanatban.

Az első két játszmában jól is tartották magukat a vendégek, egy-egy ponttal vezettek is, de komolyabb előnyhöz nem jutottak, a végjátékot pedig mindig a hazaiak bírták jobban. A harmadik szettre aztán össze is zuhantak, s a Vasas ezt a játékrészt már viszonylag könnyedén nyerte. Lélektani előny helyett így inkább hátrányba kerültek a szabolcsiak.

NŐI RÖPLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Vasas Óbuda–Fatum-Nyíregyháza 3–0 (22, 22, 20)
Budapest, Folyondár utca, 500
néző. V: Mezőffy, Mezei.
VASAS: Kontura, Sklar 10, Hardy 10, Török 9, Rountree 12, Pekárik 6. Csere: Lévai (liberó), Durst A. 1, Kiss G. Vezetőedző: Jókay Zoltán
NYÍREGYHÁZA: Vacsi 5, G. Franchesco 1, Valdez 16, Kalotai 6, Villám 11, Szombathelyi 2. Csere: Tóth F. (liberó), Leidgeb, Andrejkovics. Vezetőedző: Horváth András
Az eredmény alakulása: I. játszma: 4:1, 7:10, 11:10, 12:13, 16:15, 19:16, 23:18, 24:21. II. játszma: 4:1, 6:7, 8:7, 15:11, 16:15, 16:17, 21:20, 24:21. III. játszma: 5:1, 8:3, 12:4, 13:8, 18:10, 21:19, 24:20.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcának állása: 2–1 a Vasas javára
MESTERMÉRLEG
Jókay Zoltán:
– Lényegesebben higgadtabban és nyugodtabban játszottunk, mint az első két meccsen. Stabilabbak voltunk és ez döntött most. Örülök neki, de azért van még hová fejlődnünk.
Horváth András: – Sok hibát vétettünk, de mindent megteszünk, hogy a hazai mérkőzésen kiharcoljuk az ötödik meccset.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik