Férfi röpi El: telt ház várja a válogatottat Kazincbarcikán

Vágólapra másolva!
2018.05.29. 15:39
Várhatóan telt ház előtt léphet pályára szerdán a Don Bosco Sportközpontban a magyar férfi röplabda-válogatott, amely a horvátok ellen folytatja szereplését az Európa-liga ezüst divíziójában.

A keddi kazincbarcikai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar csapat – amely az első három fordulóban kétszer 3:0-s, egyszer 3:1-es vereséget szenvedett – számára „kötelező” a győzelem, mert csak így őrizheti meg esélyét a továbbjutásra.

Rengeteg a fiatal játékos a keretben, de védekezésben és támadásban is láttam már pozitív jeleket. Jó úton járunk” – jelentette ki Bogdan Tamase, a magyarok román szövetségi kapitánya.

Hozzátette, a rossz El-kezdés miatt sajnálja a szurkolókat, de miattuk is mindent megtesznek majd a horvátok ellen.

„Ez még mindig a tesztelés időszaka számunkra, a csúcsformát augusztusra, az Eb-selejtezőre időzítjük" – fogalmazott a Kazincbarcikában játszó Blázsovics Péter.

Kárpáti László, a barcikai klub elnöke elmondta, örülnek, hogy a válogatott – most először – az ő városukban szerepel.

Biztos vagyok abban, hogy telt ház és nagyszerű hangulat várja majd a csapatokat" – tette hozzá.

A Magyarország–Horvátország találkozó szerdán 18.30-kor kezdődik. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

A TOVÁBBI PROGRAM
május 30., 18.30: Magyarország–Horvátország, Kazincbarcika
június 2., 19.00: Albánia–Magyarország, Tirana
június 6., 16.00: Magyarország–Fehéroroszország, Érd

A csoport állása: 1. Horvátország 9 pont, 2. Fehéroroszország 6, 3. Albánia 3, 4. Magyarország 0
A szkopjei négyes döntőbe a csoport első két helyezettje jut.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik