Női röplabda El: Petrenkó Brigitta szerint jó úton jár a válogatott

Vágólapra másolva!
2024.05.15. 17:27
null
Petrenkó Brigitta, az Európa-ligára készülő női röplabda-válogatott feladója szerint a fiatal együttes remek hangulatban dolgozik, jó úton jár, és szeretne mindenkinek bizonyítani.

 

A 24. születésnapját szerdán (ma) ünneplő játékos a nemzeti csapat telki edzőtáborában az MTI-nek azt mondta, izgatottan várta az összetartást, mert a két évvel ezelőttihez képest - amikor legutóbb kerettag volt - alaposan kicserélődött a csapat, amelybe rengeteg fiatal játékos került be.

„Mindenki azért van itt, mert itt akar lenni, ez pedig meglátszik az általános hangulaton is, ami iszonyatosan jó, nemcsak az edzéseken, hanem azokon kívül is alig van olyan pillanat, hogy ne nevetnénk valamin” – mondta a feladó, aki az elmúlt öt évben az Egyesült Államokban, előbb a Coastal Carolina, majd a Louisville Egyetemen játszott.

Ennek kapcsán arról beszélt, sokkal többet kapott a tengerentúli időszaktól, mint amit előzetesen elképzelt, s legfőképpen azt a pozitív hozzáállást tudta hazahozni magával, ami kint szinte mindenkire jellemző.

„Megtanultam, hogy nem számít, adott pillanatban, mérkőzésen milyen részt veszel ki a csapatból, akkor is vezérnek kell lenned, ha a térfélcserénél csak a vizeket viszed át a túloldalra, és akkor is, ha kezdőként végig játszol. Minden játékos ugyanolyan fontos, azt gondolom, ezt a felfogást ebben a fiatalos környezetben tudom hasznosítani, és tovább tudom adni” – mondta a feladó, aki igyekszik minden csapattársát felszabadult játékra buzdítani az edzéseken is.

Ezekkel kapcsolatban megjegyezte, délelőttönként a fizikális felkészülés van a fókuszban, míg délutánonként sok csapatgyakorlaton vesznek részt, mert bár az utánpótlás-válogatottakban sokakkal játszott együtt, időre van szüksége a támadókkal való összecsiszolódáshoz.

„Minden edzésen mondom a lányoknak, hogy adjanak visszajelzést a kapott labdákról, mert az nekik és nekem is nagy segítség. Azt gondolom, nagyon jó úton járunk, mindenki pozitívan áll gyakorlásokhoz” – jelentette ki az irányító, aki 2022-ben négy Európa-liga-mérkőzésen lépett pályára a nemzeti csapatban.

Kiemelte, hogy a játékosok mellett a szakmai stáb tagjai is sokat tesznek a jó hangulatért, mindenki hatalmas energiát mozgósítva dolgozik, s meglátása szerint ennek is volt köszönhető, hogy múlt hétvégén Szlovákiában jó és eredményes edzőmérkőzéseket tudtak vívni a házigazdákkal.

„Azokon a meccseken kiderült, hogy milyen játékelemeken kell a legtöbbet dolgozni ezen a héten, hogy minél felkészültebben érkezzünk meg Izlandra. Az elmúlt napokban a centerjáték csiszolásán volt a hangsúly, remélem, ennek meglesz az eredménye hétvégén” – utalt az El ezüst divíziójának első tornájára Petrenkó, aki a versenysorozattal kapcsolatban azt mondta, szeretnének sikeresek lenni és bizonyítani, illetve a fiatalságukat az előnyükre váltani.

A magyar válogatott szombaton Lettországgal, vasárnap pedig a házigazda izlandiakkal találkozik Kópavogurban az Európa-liga csoportkörének nyitányán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik