Női röplabda Eb: történelmi török diadal született

Vágólapra másolva!
2023.09.03. 23:10
null
Történelmi török siker (Fotó: AFP)
A török válogatott nyerte meg a belga, olasz, német, észt közös rendezésű női röplabda Európa-bajnokságot, miután a vasárnapi brüsszeli döntőben 3:2-re legyőzte a világbajnok szerb csapatot.

 

A több mint tízezer néző előtt lejátszott finálé első játszmájában a szerbek két szettlabdát hárítva kerültek előnybe, de a másodikban a törökök végig vezetve egalizáltak a kubai születésű Melissa Vargas vezérletével.

A harmadik szettre is lendületben maradtak a törökök, akik 15:9-re elhúztak, de ezt követően a szerbek az egyaránt csereként beállt Mina Popovic nyitósorozatának, valamint Katarina Lazovic támadásainak köszönhetően egy 15:5-ös szériával fordítottak, és újra előnybe kerültek.

A negyedik felvonás végig szorosan alakult, egyik válogatott sem tudott három pontnál nagyobb előnyt kialakítani, a hajrában azonban ezúttal a Nemzetek Ligája-győztes törökök koncentráltak jobban, így ismét egyenlítettek.

A rövidített felvonás is végig kiélezett volt, de a végjátékban ismét a törökök voltak precízebbek, így a végén ők ünnepelhettek. A mérkőzés legjobbja Vargas volt 41 ponttal, a túloldalon Tijana Boskovic 37 pontot szerzett.

A törökök két ezüst- és három bronzérem után történetük során először értek fel a csúcsra. Szövetségi kapitányuk, az olasz Daniele Santarelli tavaly még a mostani riválissal nyert világbajnokságot.

A vb-címvédő szerbek egymás utáni negyedik Eb-döntőjüket játszották, de 2017-es és 2019-es sikerüket követően sorozatban másodszor szereztek ezüstérmet.

A magyarok győzelem nélkül, a 24. helyen zárták a kontinenstornát.

NŐI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
DÖNTŐ
Törökország–Szerbia 3:2 (–25, 21, –22, 22, 13)
3. HELYÉRT

Hollandia–Olaszország 3:0 (23, 26, 20)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik