Női röplabda: eljött a fiatalítás ideje – indul az Eb a magyar válogatottnak is

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2023.08.17. 09:27
null
„Nem akarunk terhet rakni a csapatra, csak pozitívumot sugározni és segíteni, hogy jobbak és jobbak legyenek a kerettagok.”
Csütörtök este a társrendező Belgium ellen kezdi meg szereplését a kontinenstornán a magyar női röplabda-válogatott.

– Az Arany Európa-liga-szereplést is figyelembe véve három hónapja kezdték a közös munkát. Hogyan értékeli az Európa-bajnoki felkészülést?
– A felkészülés kezdetétől fogva lépésről lépésre haladtunk előre, és igyekeztünk rögzíteni azokat a taktikai variációkat, amelyekkel sikeresek lehetünk az Eb-n is – válaszolta a magyar női röplabda-válogatott március végén kinevezett olasz szövetségi kapitánya, Alessandro Chiappini, aki csapatával kedd este óta már az Eb-csoportkör genti helyszínén készül a társházigazda belgák elleni csütörtöki rajtra. – Az Európa-bajnokságot megelőző közvetlen alapozás elején sok időt és energiát fektettünk az erőfejlesztésre, ez hatással volt az edzőmérkőzésekre is, de sokat léptünk előre az első, szlovákiai meccs óta. Elégedett vagyok az elmúlt időszakkal, minden tesztmeccsen tanultunk és fejlődtünk. Arra is törekedtünk a szakmai stábbal, hogy a legegyszerűbbnek gondolt játék­elemeket is alaposan átvegyük a csapattal, tökéletesítsük a mozgásokat, és figyeljünk a koncentrációra. Készen állunk a nagy kihívásra.

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

ELLENFÉLNÉZŐ: BELGIUM
Az első ellenféllel legutóbb Antwerpenben, a 2015-ös Eb-csoportkör nyitányán találkoztak a mieink, akkor a szintén társrendező belgák győztek 3:0-ra. A két együttes előző négy meccsét a világranglistán 13., a kontinentális összevetésben hetedik helyen álló rivális nyerte meg, a magyar együttes a 2000-es Eb-selejtező óta nem tudta két vállra fektetni a belga csapatot. A házigazda eddigi legjobb Eb-eredménye a 2013-as bronzérem, míg az előző, 2021-es viadalon 13. lett. Egyik legnagyobb sztárja az öt éve Olaszországban légióskodó ütőklasszis, Britt Herbots.

– A tizennégy tagú keretben nyolc Eb-újonccal vág neki a tornának. Mire lehet képes a megfiatalított és átalakított magyar válogatott?
– A keretből sok játékosnak nincs még nemzetközi rutinja. De előbb vagy utóbb el kell kezdeni fiatalítani, és úgy döntöttünk, erre most jött el az idő, fokozatosan kell beépíteni és bevetni a tehetségeinket. Tisztában vagyunk azzal, hogy a tapasztalatot nem lehet megvenni, sokat kell játszani, és meccsről meccs­re tanulni. Ez csak az első lépés, egy új kezdet, miközben tudjuk, nagyon fontos torna előtt állunk. Ezek a játékosok végig kiválóan és teljes erővel dolgoztak, megvannak a céljaik, és szeretnék elérni őket. Nem akarunk terhet rakni a csapatra, csak pozitívumot sugározni és segíteni, hogy jobbak és jobbak legyenek a kerettagok, akik erős motivációval vágnak neki az Eb-nek. Felszabadultan röplabdázhatunk, ez lehet az egyik fő erősségünk, ezzel a mentalitással és jó hozzáállással a legjobbunkat nyújthatjuk, s megvalósíthatjuk álmainkat és célunkat, a továbbjutást a csoportból.

– Feladóposzton a huszonegy éves Boskó Ágnes és a húszéves Berkó Liliána kap lehetőséget, míg a két évvel ezelőtti kontinenstornán szereplő Bagyinka Fanni kimaradt a szűkítésnél. Miért?
– Bagyinka Fanni nagyon lelkiismeretesen dolgozott a felkészülés során, de úgy döntöttünk, hogy feladóban is a fiataloknak adunk esélyt. Az utazó keretbe bekerülő két játékos kitűnően összedolgozik, és a csapat többi tagjával is nagyszerűen megérti magát.

– Miként látja az esélyeket a csoportkörben?
– Kemény csoportba kerültünk, a világ élvonalába tartozó riválisokkal találkozunk, Szerbia, Lengyelország és Belgium is előkelő helyen áll a nemzetközi és az európai ranglistán. Ukrajnától mindkétszer kikaptunk májusban az Arany Európa-ligában, tudjuk, mennyire jó együttes, a szlovén válogatottban pedig kiváló elegyet alkotnak a rutinos és a fiatal, tehetséges röplabdázók. Nem lesz egyszerű dolgunk.

VÉLEMÉNYEK
NACSA-PEKÁRIK Eszter, a női válogatott centere: – Örülök, hogy harmadszor is Eb-kerettag lehetek. Tanácsot adhatok és segíthetek azoknak a lányoknak, akiknek ez az első Európa-bajnokságuk, és emiatt esetleg izgatottabbak. Sokat edzettünk és dolgoztunk, jókedv jellemzi a csapatot, mindenki motivált és a legjobbját szeretné nyújtani. A mezőnyvédekezésünknek jól kell működnie, erre alapozva kompenzálhatjuk, hogy nem kétméretes játékosok alkotják a csapatot.
TÖRÖK Kata, a női válogatott ütője: – Nagyon jó érzés, hogy ez már a negyedik Eb-szereplésem, remélem, ki tudom használni, és a tapasztalatommal segíthetek a többieknek, levenni róluk a terhet, hogy hamarabb feloldódjanak a pályán. Rendkívül fiatal a csapatunk, ebből adódóan nagyon lelkes a társaság, ami sokszor többet számít, mint a tapasztalat, főleg ha szívvel-lélekkel, a játékot élvezve tudunk röplabdázni.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NŐK, BELGIUM–ÉSZTORSZÁG–NÉMETORSZÁG–OLASZORSZÁG, AUGUSZTUS 15.–SZEPTEMBER 3.
A-csoport (Gent). A magyar válogatott programja

Augusztus 17.: –Belgium, 20 (tv: Duna World).
Augusztus 19.: –Ukrajna, 17.
Augusztus 20.: –Lengyelország, 20.
Augusztus 22.: –Szlovénia, 17.
Augusztus 23.: –Szerbia, 20.
A csoportból az első négy jut a legjobb 16 közé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik