Női röplabda Extraliga: idén is a Szent Benedeké a bronzérem

Vágólapra másolva!
2023.05.08. 20:39
null
A Szent Benedek RA ötszettes csatát nyert Nyíregyházán, lezárva ezzel a bronzcsatát (Fotó: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország)
A Szent Benedek RA szerezte meg a bronzérmet a női röplabda Extraligában, mivel a harmadik helyért zajló párharc hétfői negyedik mérkőzésén 3:2-re nyert Nyíregyházán, összesítésben így 3–1-es sikert aratott.

 

A mérkőzés első szettjét a hazaiak, a másodikat a vendégek nyerték viszonylag simán, majd a harmadik nagy csatában lett a hatpontos hátrányt ledolgozó Nyíregyházáé. A negyedikben és az ötödikben aztán újra a balatonfürediek játszottak jobban, akik így a tavalyi év után idén is bronzérmet szereztek, egyúttal kivívták a második számú európai kupasorozatban, a CEV Kupában való indulás jogát.

A találkozó legjobbja a hazaiak szlovén légiósa, Selena Leban volt 21 ponttal, a túloldalon a kubai Diaris Pérez Ramos 19 pontig jutott.

A balatonfürediek egy idénnyel ezelőtt a Magyar Kupában ezüst-, az Extraligában bronzérmet szereztek, ez utóbbit most megismételték.

A szabolcsiak – akik legutóbb csak ötödikek voltak az élvonalban – sem maradtak érem nélkül, ugyanis márciusban a Magyar Kupában a dobogó alsó fokára állhattak fel.

RÖPLABDA
Női Extraliga, a 3. helyért, 4. mérkőzés
Fatum-Nyíregyháza–Szent Benedek RA 2:3 (18, –19, 23, –16, –12)
Nyíregyháza, 270 néző. V: Jámbor, Szarka.
FATUM: Cicic 2, Leban 21, Lászlop 10, Jurdza 5, Bjelova 14, Cepni 11. Csere: Tóth F. (liberó), Kovács-Francesco 2, Valentová 7. Vezetőedző: Tomas Varga
SZBRA: Nacsa-Pekárik 14, Bosnyakova 17, Pérez 19, Vacsi 15, Michalewicz 1, Koleva 10. Csere: Fáth (liberó), Orosz, Dimitrics, Schneider. Vezetőedző: Krisztian Mihajlov
MESTERMÉRLEG
Tomas Varga: – Sajnálom, hogy nem fogunk ötödik mérkőzést játszani. Ezen kívül büszke vagyok a játékosaimra, mert ma bármilyen helyzetbe is kerültünk a pályán egy emberként harcoltunk. Mindent megtettünk a győzelemért, de ma az ellenfelünk jobb volt. Gratulálunk a Balatonfürednek a harmadik helyhez. Mi örülünk, annak a rengeteg tapasztalatnak amit ebből a szezonból viszünk magunkkal.
Krisztian Mihajlov: – Nem volt egyszerű, de a lényeg, hogy nyakunkban van a bronzérem. Büszke vagyok mindenkire, nemcsak a lányokra, hanem az egész klubra. Motiváltabb vagyok, mint valaha. Alig várom, hogy újabb célokért küzdjünk együtt.
A párharcot a Szent Benedek 3–1-re megnyerte

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik