Röplabda: ifj. Grózer lemondta a német válogatottságot

Vágólapra másolva!
2016.01.17. 06:58
A magyar röplabdázó, ifj. Grózer György bejelentette, hogy egy ideig biztosan nem szerepel a német válogatottban.

A németek a múlt hétvégén, Berlinben rendezett olimpiai kvalifikációs tornán negyedikként zártak, így nem szereztek kvótát, ráadásul a tavaszi, tokiói világselejtezőn sem vehetnek részt, vagyis biztosan lemaradnak a riói ötkarikás játékokról.

„Egy szép emlékkel akartam lezárni a pályafutásomat a német csapatban, de sajnos nem lehetünk ott az olimpián. Amikor meghoztam a döntésemet, elsősorban a családomra gondoltam, mert szeretnék több időt tölteni velük” – nyilatkozta a 31 éves ütőjátékos.

Grózer ugyanakkor nem jelentette ki határozottan, hogy soha többet nem akar német színekben pályára lépni, de úgy fogalmazott: a következő néhány évben biztosan nem fog a válogatottban szerepelni.

Ifj. Grózer a korábban ugyancsak válogatott röplabdázó édesapjához hasonlóan magyar-német kettős állampolgár. A Vasas utánpótlásában kezdett játszani, majd a Dunaferrben és a Kaposvárban szerepelt, 2002-ben pedig Németországba igazolt, ahol 2010-ig kétszer lett bajnok a Friedrichshafennel. Ezt követően két évig a lengyel Asseco Resovia Rzeszów csapatában röplabdázott, amellyel bajnoki címet és CEV-kupa-ezüstérmet ünnepelhetett, 2012-ben pedig a bajnokság legértékesebb játékosának választották.

Később három szezonon keresztül az orosz Belogorje Belgorod együttesét erősítette, amellyel 2013-ban bajnokságot, tavalyelőtt pedig Bajnokok Ligáját nyert. Jelenleg a dél-koreai Daejeon Samsung Bluefangs játékosa.

A 2000-es évek második felében többször pályára lépett a magyar válogatottban, de később úgy döntött, a pályafutását szem előtt tartva a német színeket képviseli. Az Európa-ligában 2009-ben arany-, a világbajnokságon 2014-ben bronzérmet szerzett.

A visszavonulását az egyik német szakportál úgy kommentálta: „új korszak kezdődik a válogatott történetében”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik