Serie A: sima lett a vége, négygólos Milan-győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.10. 16:51
null
Patrick Cutrone (jobbra) először duplázott a Serie A-ban (Fotó: AFP)
Az AC Milan idegenben 4–0-ra megverte a kieső helyen lévő SPAL-t az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában. A milánói csapat első két gólját Patrick Cutrone szerezte, aki először duplázott a Serie A-ban.

A Milan számára remekül indult a mérkőzés, hiszen Cutrone közeli találatával már 1 perc 41 másodperc elteltével előnybe került. A piros-feketék legutóbb 2013. október 6-án szereztek ilyen hamar gólt a Serie A-ban, amikor Sulley Muntari vette be a meccs elején a Juventus kapuját (0–1).

A kiesőzónából menekülni igyekvő SPAL az első félidő hajrájában majdnem egyenlített, ám Federico Viviani szabadrúgása után a kapufán csattant a labda.

A második félidő közepén a vendégek szerencsésebbek voltak, mert bár Suso lövését Alex Meret még kiütötte, a kipattanót Cutrone előbb a kapufára, majd a kapuba ügyeskedte. A Milan 20 éves csatára először duplázott a Serie A-ban (0–2).

A 73. percben a SPAL a saját tizenhatosa előterében eladta a labdát, amelyet Lucas Biglia nagyon okosan, Toni Kroos módjára helyezett a bal alsó sarokba (0–3), aztán a rendes játékidő utolsó percében Fabio Borini megadta a kegyelemdöfést a hazaiaknak (0–4).

Gennaro Gattuso irányításával a Milan sorozatban a nyolcadik tétmeccsén maradt veretlen, míg a bajnokságban a legutóbbi öt mérkőzésén négy győzelmet aratott.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

OLASZ SERIE A
24. FORDULÓ
SPAL–Milan 0–4 (Cutrone 2., 65., Biglia 73., Borini 90.)
Crotone–Atalanta 1–1 (Mandragora 80., ill. Palomino 88.)
Napoli–Lazio 4–1 (Callejón 44., Wallace 54. – öngól, Zielinski 56., Mertens 73., ill. De Vrij 3.)

Pénteken játszották
Fiorentina–Juventus 02 (Bernardeschi 56., Higuaín 86.)

Vasárnap
12.30: Sassuolo–Cagliari (Tv: Digi Sport1)
15.00: Internazionale–Bologna (Tv: Digi Sport1)
15.00: Chievo–Genoa
15.00: Sampdoria–Hellas Verona
15.00: Torino–Udinese (Tv: Digi Sport2)
20.45: Roma–Benevento (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 24 20 3 1 54–15 +39 63
2. Juventus 24 20 2 2 61–15 +46 62
3. Lazio 24 14 4 6 59–33 +26 46
4. Internazionale 23 12 9 2 38–18 +20 45
5. Roma 23 13 5 5 33–17 +16 44
6. Sampdoria 23 11 5 7 42–32 +10 38
7. Milan 24 11 5 8 33–29 +4 38
8. Atalanta 24 10 7 7 36–28 +8 37
9. Udinese 23 10 3 10 36–32 +4 33
10. Torino 23 7 12 4 33–29 +4 33
11. Fiorentina 24 8 7 9 33–31 +2 31
12. Bologna 23 8 3 12 28–35 –7 27
13. Genoa 23 6 6 11 18–25 –7 24
14. Cagliari 23 7 3 13 22–34 –12 24
15. Chievo 23 5 7 11 21–40 –19 22
16. Sassuolo 23 6 4 13 14–41 –27 22
17. Crotone 24 5 6 13 19–41 –22 21
18. SPAL 24 3 8 13 23–46 –23 17
19. Verona 23 4 4 15 22–46 –24 16
20. Benevento 23 2 1 20 12–50 –38 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik