Serie A: háromgólos előnyt szórakozott el majdnem az Inter

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.10.20. 14:25
null
Hétgólos meccsen nyert az Inter (Fotó: AFP)
Az Inter 4–3-ra legyőzte a Sassuolót az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 8. fordulójában.

Az Inter már 65 másodperc után megszerezte a vezetést, miután Lautaro Martínez vehette át a labdát 13 méterre a hazai kaputól, majd egy tolást követően mesteri pontossággal kilőtte bal alsót (0–1).



A 16. percben a semmiből egyenlített a Sassuolo: Domenico Berardi becselezte magát az Inter tizenhatosán belülre, s kissé kiszorított helyzetből, nyolc méterről a jobb alsóba bombázott (1–1).



A folytatásban hat perc alatt mindkét csapat betalált, ám míg Martínez villanása után szabálytalanság miatt érvénytelenítették a gólt, a másik oldalon les címén nem adtak meg egyet.

Nem úgy a 38. percben, amikor is Romelu Lukaku hat méterről, fordulásból laposan a jobb alsóba lőtt (1–2).


Hét perccel később büntetőhöz jutott az Inter, Lukaku pedig ezúttal sem rontott, a vendégek ezzel kétgólos előnnyel vonulhattak a félidőre.

A belga csatár büntetője előtt néhány másodpercre megállt a játék, a másik térfélen ugyanis egy ejtőernyős landolt (!) – az előzetes hírek szerint nem megtervezett akcióról van szó, az úriember véletlenül sodródott a stadionba.


A hetvenedik percben Martínez is duplázott, ő is büntetőből volt eredményes. Nem sokkal később szépített a Sassuolo, a 81. percben ráadásul visszajött egy gólra, de a vége így is 4–3 lett, amivel Antonio Conte együttesét ismét egy pont választja el az éllovas Juventustól.

OLASZ SERIE A
8. FORDULÓ

Sassuolo–Internazionale 3–4 (Berardi 16., Caputo 74., Boga 81., ill. L. Martínez 2., 70. – a másodikat 11-esből, Lukaku 38., 45. – a másodikat 11-esből)
KÉSŐBB
15.00:
Cagliari–SPAL
15.00: Sampdoria–Roma (Tv: Digi Sport1)
15.00: Udinese–Torino
18.00: Parma–Genoa (Tv: Digi Sport1)
20.45: Milan–Lecce (Tv: Digi Sport1)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Juventus–Bologna 2–1 (C. Ronaldo 19., Pjanic 54., ill. Danilo 26.)
Napoli–Verona 2–0
(Milik 37., 67.)
Lazio–Atalanta 3–3
(Immobile 69., 92. – mindkettőt 11-esből, J. Correa 70., ill. Muriel 23., 28., A. Gómez 37.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 8 7 1 15–7 +8 22
2. Internazionale 8 7 1 18–7 +11 21
3. Atalanta 8 5 2 1 21–13 +8 17
4. Napoli 8 5 1 2 17–10 +7 16
5. Lazio 8 3 3 2 16–9 +7 12
6. Roma 7 3 3 1 12–10 +2 12
7. Cagliari 7 3 2 2 10–7 +3 11
8. Fiorentina 7 3 2 2 12–10 +2 11
9. Torino 7 3 1 3 10–10 0 10
10. Bologna 8 2 3 3 10–11 –1 9
11. Verona 8 2 3 3 6–7 –1 9
12. Parma 7 3 4 8–10 –2 9
13. Milan 7 3 4 6–9 –3 9
14. Udinese 7 2 1 4 3–6 –3 7
15. Sassuolo 7 2 5 14–16 –2 6
16. Brescia 6 2 4 7–9 –2 6
17. SPAL 7 2 5 6–13 –7 6
18. Lecce 7 2 5 7–15 –8 6
19. Genoa 7 1 2 4 8–15 –7 5
20. Sampdoria 7 1 6 4–16 –12 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik