Mint ismert, Schäfer január 26-án írt alá a Genoához, amely 1 millió eurót fizetett az MTK Budapestnek a reménységért.

„Figyeltük őt egyébként is, meg a válogatott miatt is – idézi Marco Rossit az olasz honlap. – Nagyon tehetséges, technikás középpályás, aki jól lát a pályán és gyorsan hoz jó döntéseket. A szélen is bevethető, sokat használták ott. Úgy gondolom, tényleg nagyon fényes jövő előtt áll.”

A kérdésre, hogy a 19 éves Schäfer ki tud-e harcolni magának rendszeres játéklehetőséget az olaszoknál, a szövetségi kapitány elmondta, szerinte a labdarúgó sikerrel jár – mint arra Rossi rámutatott, Schäfert a Genoa utánpótláscsapatában rendszeresen foglalkoztatják majd a tavasszal, s ha meggyőző teljesítményt nyújt, akkor a felnőttek között is megkaphatja a bizonyítási lehetőséget.

Amikor arról érdeklődtek Rossinál, kihez tudná hasonlítani Schäfert, a szakember a PSG olasz válogatott sztárját, Marco Verrattit említette meg.

„Schäfer gyors és intelligens középpályás, akit a pálya több szegletében is be lehet vetni. Tud játszani támadóbb szerepben, de a védelem előtt is használható. Noha nem nagy termetű játékos, mégis komplett középpályásról beszélünk. Olyan futballista, aki tizenhatostól tizenhatosig végzi a feladatát. Ha össze kellene hasonlítanom valakivel, akkor Marco Verrattit vagy Stefano Sensit (a Sassuolo 23 éves, egyszeres olasz válogatott középpályását – a szerző) mondanám.”