Francesco Totti, az utca flipperbajnoka – exkluzív időutazás az olasz futballcsillag múltjában

„Egerek jelentek meg Francesco Totti régi iskolájában, a római Scuola Elementare Alessandro Manzoniban” – olvastuk a napokban az Il Messaggero című lap hasábjain. A cikk idézte a háborgó szülőket, akik a rágcsálóinvázióról szólva harmadik világbeli viszonyokat, szégyenteljes állapotokat emlegettek. A sportvezetői ambícióit egy ideje hanyagoló, 47 éves korábbi csatárcsillag kapcsán mégsem a kis állatok állnak mostanság a színes hírekre éhes olasz média fókuszában, sokkal inkább a Noemi Bocchival kibontakozó szerelmi viszonya, a modell gyanúsan gömbölyödő pocakját érintő találgatással. Az új sztárpár nyilvános szerepléseinek árnyékos velejárójaként pedig egyre inkább elmérgesedik a tizenhét év házasság és három közös gyermek után hátrahagyott exfeleséggel, az azóta már egy német üzletember oldalán vigasztalódó Ilary Blasival pereskedésig fajult vita.

A Totti-kultusz az 1976-ban született, 58-szoros olasz válogatott, világbajnok támadó, AS Roma-csapatkapitány visszavonulása után hét évvel is eleven Olaszország fővárosában. Az Örök Város és a sportember közötti kötelék kölcsönös: a volt játékos családja hét nemzedékre visszamenőleg igazolhatóan Rómában élt, a fiú az 1980-as években helyi egyesületekben, a Fortitudóban, a Trasteverében és a Lodigianiban kezdte el pályafutását, mielőtt 13 évesen átigazolta szeretett csapata, az AS Roma. A fordulat meghatározta a belvárosi Vetulonia utcában nevelkedő fiatalember életét, a sárga-vörös klub történetét és az olasz labdarúgás következő évtizedeinek alakulását. Rómában járva a napokban felkerestük azt az embert, aki közvetlen tanúja és résztvevője volt a sorsfordító klubváltásnak: Fabrizio Grassetti, a Roma-szurkolók Egyesülete (Unione Tifosi Romanisti) nagy tekintélyű elnöke, a 90. évében járó elegáns öregúr a szervezet Giulio Cesare utcai székhelyén fogadott bennünket.

„Összejártunk focizni kispályán egy baráti társasággal, a mai Palacisalfa nevű sportközpont helyén volt a pálya, részt vettek a meccseken fiatalok, idősebbek vegyesen, ott játszott velünk kamaszfiúként Francesco is – beszéli el a történetet a klubmúzeummal is felérő, csapatképekkel, zászlókkal, régi cikkekkel, sok évtizedes relikviákkal kidekorált második emeleti lakásirodában. – Ismertük már a környékről, jó barátom autószerelő-műhelye az utcájukban működött, a helyi bárban ő tartotta a flipper pontrekordját. Futballtehetsége már az első mérkőzésen megmutatkozott, lövései irgalmatlan erejűek voltak. Szinte hihetetlen, de az egyik kapura rúgása nyomán a kapusunknak eltört a karja, egy másik esetben pedig valakinek a válla sérült meg a bombájától. Foci után rendszerint a közeli téren, a Piazza dei Navigatorin található, ma is működő Trattoria L’Ardito nevű étterembe ültünk be egy pizzára, itt kezdtünk el beszélgetni a lehetőségeiről. Akkoriban még a Lodigiani csapatában játszott, de AS Roma-szurkolóként szerettük volna, ha sikerül elintézni az átigazolását. Megkerestük a klub elnökét, Dino Violát a javaslattal, aki rögvest Gildo Gianninihez, az akkori utánpótlás-igazgatóhoz irányított minket. A név­egyezés nem véletlen, az ő fia volt Giuseppe Giannini, az AS Roma meghatározó középpályása, akinek posztere ott lógott gyerekkorában Totti ágya fölött. Néhány egyeztetés után az egyesület megállapodott Francesco szüleivel, kifizette a Lodigianinak a nevelési költséget, és hamarosan már a mi játékosunk volt. Kérem, hogy az epizód kapcsán semmiképpen se Totti felfedezőjeként mutasson be az újságjukban, hiszen ez nem lenne igaz! Maradjunk annyiban, hogy körülbelül egytized százalék részem nekem is volt a szerződtetésében.”

Az idősebb patrónus később is tartotta a kapcsolatot a játékossal, aki mindig megkülönböztetett szeretettel, „capónak” titulálta a szurkolói egyesület nem éppen harsány vezéralkatú, csendesen hűséges elnökét. Grassetti úr Tottit jóravaló, őszinte és kedves fiúként írja le, aki tizenévesen az ő autószerelő barátjának műhelyében sírta ki szerelmi bánatát, később pedig ott kért tanácsot luxusautó-vásárlásai előtt. Közös szurkolói élményeik is akadnak, a hajdani focis társaság tagjai együtt drukkoltak 1990. március 18-án a Stadio Flaminióban rendezett Lazio–AS Roma mérkőzésen – a Stadio Olimpicót éppen átépítették a nyáron esedékes világbajnokságra –, és a lelátón a kölyök Francesco nemcsak a Roma-csatár Rudi Völler győztes góljánál tanúsított gólörömével fejezte ki klubszimpátiáját, hanem azzal is, hogy fültanúk szerint lelkesen csatlakozott a Paolo Di Canio Lazio-ikont szidalmazó kórushoz.

Néhány évvel később már őt éltette a Roma-tábor (és hurrogta a Lazio-drukkerhad), 2001. június 17-én pedig generációs élményként emlegetett góljával hozzásegítette a csapatot a Parma elleni 3–1-es győzelemhez, és a hetekig tombolva ünnepelt bajnoki címhez. Hogy mit jelentett a pillanat varázsa aznap a Stadio Olimpicóban, lapunknak elmondta Rómában Simone Sciascia író, aki a közelmúltban Fegato giallorosso című könyvében foglalta össze szurkolói érzéseit.

„Azok a másodpercek örökre belém égtek, a boldogság olyan fokát éltem meg, amelyre nincsenek szavak – idézte fel huszonhárom évvel ezelőtti emlékeit a szerző. – Nehéz megmagyarázni pszichológiailag, de rám úgy hatott Totti gólja, hogy nem tudtam megmozdulni. Miközben körülöttem tomboltak a szurkolók, én nem láttam, nem hallottam semmit, csak mozdulatlanul ültem a helyemen, teljesen átszellemülten és elvarázsolva. Kiváltságosnak érzem magam, hogy AS Roma-szurkolóként végigkövethettem a pályafutását. Vannak sportolóegyéniségek, akiket személyesen figyelni ajándék, ilyen lehetett másoknak például Michael Jordan, Ayrton Senna vagy Valentino Rossi. A mi kedvencünk jelentőségéről mindent elmond, hogy máig a város jelképe maradt. Amikor pályafutása csúcsán nemzetközi felmérést végeztek arról, hogy ki jut az emberek eszébe elsőként Rómáról, a legelső helyen szerepelt Francesco Totti, és csak utána következett a pápa.”

Simone Sciascia író Fegato giallorosso címmel megjelent könyve az AS Roma-szurkolói lét vallomása. A cím, amelyben a „fegato” („máj”) szó átvitt értelmű második jelentése, a „bátorság” visszhangzik, a kötet 120. oldalán nyer magyarázatot: „Talán ti más csapatoknál hasítottatok magatoknak egy szeletet a mennyországból, míg mi olyan társaság mellett köteleztük el magunkat, amely a földi tisztítótűz állapotában tart minket. Körülöttünk magas lángok csapkodnak, nincs menekvés semerre. Micsoda fáradság, micsoda hatalmas fáradság! És micsoda csodálatos, gyönyörű fáradság a farkasokat hordani a szívünkben…”