Juventus: Pogba bízik benne, fél év eltiltással megússza a doppingügyét

Vágólapra másolva!
2024.01.09. 16:26
null
Pogbát mostanában csak civilben lehet látni (Fotó: AFP)
Mint ismert, a doppingolással vádolt Paul Pogbára négy év eltiltást kért az Olasz Doppingellenes Ügynökség. A francia középpályás ügyvédeivel együtt nagy erőkkel készül a meghallgatásra, amelyet február 15. előtt biztosan nem tartanak meg. Pogba és ügyvédei abban bíznak, hogy sikerül legfeljebb fél évre csökkenteni az eltiltást, és sikerükben leginkább Joao Pedro 2018-as esetét alapul véve reménykednek.

Pogba és ügyvédei olyannyira magabiztosak, hogy nem terveznek alkudozni az ügynökséggel, sokkal inkább azt remélik, hogy védekezésük után végül fél év eltiltásra mérséklik a büntetést. A 30 éves középpályás csapata egy korábbi esetet hozna fel precedensnek: a szintén tiltott szer használatával megvádolt brazil születésű olasz csatár, Joao Pedro esetére hivatkoznának. Az egyszeres olasz válogatott támadó szervezetében 2018-ban mutattak ki tiltott vízhajtót, s elsőre őt is négy év eltiltással kínálta meg a doppingellenes ügyészség. Joao Pedro ügyvédei szennyezett mintára hivatkozva érték el, hogy végül fél év lett csak az eltiltás.

Olasz sajtóhírek szerint Pogba ügyvédei most ugyanerre a védekezésre készülnek, s ha sikerrel járnak, még van esélye, hogy érdemben folytatódhat a játékos karrierje, aki amióta 2022 nyarán visszatért a Juventushoz, mindössze 12 bajnoki mérkőzésen lépett pályára rengeteg sérülése miatt. A hírek szerint egyébként Pogba most egészséges, csak éppen a doppingügye miatt felfüggesztették a játékjogát…

Mint beszámoltunk róla, Paul Pogba a tavaly augusztusi Udinese–Juventus mérkőzés után – melyen nem lépett pályára – pozitív doppingtesztet adott, szervezetében ugyanis szintetikus tesztoszteront találtak. Ezt követően az Olasz Doppingellenes Ügynökség szeptember 12-én függesztette fel a francia középpályást, majd ügynöke, Rafaela Pimenta annyit mondott, hogy a labdarúgó soha nem akarta megszegni a szabályokat.

Az Olasz Doppingellenes Ügynökség már korábban is négyéves eltiltással akarta büntetni a középpályást, a Gazzetta most pedig arról számolt be, hogy Pogba ügyében az elmúlt napok pletykái ellenére nem születhet vádalku, a büntetés így megfelel a doppingolásért előírt szankciónak.

Az olasz lap egy másik cikkében már arról írt, hogy a Juventus az elsőfokú ítélet megszületéséig nem dönt Pogba jövőjéről, de ha kedvezőtlen ítélet születik, a torinóiak azt tervezik, hogy közös megegyezéssel válnak meg a 9 millió eurót kereső játékostól, így 2026-ig szóló szerződéséből 30 millió eurót (bónuszokkal) takarítanának meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik