Serie A: Ferguson gólja döntött, már BL-helyen a Bologna

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2023.12.23. 17:14
null
Jogos a bolognai öröm, zsebben az újabb három pont (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 17. fordulójában a Bologna a hajrában szerzett góljának köszönhetően 1–0-ra legyőzte az Atalantát, és folytatta remek szereplését a ligában. A másik 15 órás mérkőzésen a Torino és az Udinese 1–1-es döntetlenre végzett egymással. 

Papíron érdekes meccset ígért az Atalanta bolognai vendégjátéka, lévén mindkét együttes kimondottan jó formában várta az összecsapást. A Bologna szárnyalt mostanság, legutóbbi öt tétmeccséből négyet is megnyert, ráadásul utolsó nyolc hazai találkozója közül hétszer is győzött. A formát illetően az bergamóiaknak sem volt okuk a panaszra, legutóbbi három tétmeccsüket megnyerték, ezeken ráadásul 11 gólt szereztek.

Ehhez képest nagy csalódás volt a két csapat összecsapása, a kapuk alig-alig forogtak veszélyben. Némi meglepetésre az Atalanta volt veszélyesebb, ennek ellenére amikor már úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlennel zárnak a csapatok, egy szöglet után betalált a Bologna: a 86. percben Riccardo Orsolini jobb oldali szöglete után Lewis Ferguson bólintott az Atalanta kapujába, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

Újabb győzelmének köszönhetően a Bologna megelőzte a Fiorentinát és felkapaszkodott a BL-selejtezőt érő negyedik helyre.

A másik délutáni mérkőzésen a stabil középcsapatnak számító Torino – amely legutóbbi három bajnokiján veretlen maradt, mi több, ezeken a meccseken gólt sem kapott – a jóval rosszabb passzban lévő, kiesés elől menekülő Udinesét látta vendégül. Ahogy Bolognában, itt is a hajrára tartogatták az izgalmakat a csapatok. A 81. percben Oier Zarraga szerzett vezetést az Udinesének, amely azonban nem szerezte meg a három pontot, a 88. percben ugyanis Ivan Ilics kiegyenlített – így pedig megosztozkodtak a pontokon a csapatok.


OLASZ SERIE A
17. FORDULÓ
Bologna–Atalanta 1
–0 (L. Ferguson 86.)
Torino–Udinese 1
–1 (Ilics 88., ill. Zarraga 81.)

KORÁBBAN
Frosinone–Juventus 1–2 (Báez 51., ill. Yildiz 12., Vlahovics 81.)

KÉSŐBB
Inter–Lecce 2–0 (Bisseck 43., Barella 78.)
Kiállítva: Banda (83., Lecce)
Hellas Verona–Cagliari 2–0 (Ngonge 53., Djuric 91.)
Kiállítva: Makoumbou (51., Cagliari)

Roma–Napoli 2–0 (Pellegrini 76., Lukaku 90+6.)
Kiállítva: Politano (66., Napoli), Osimhen (86., Napoli)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Empoli–Lazio 0–2 (Guendouzi 9., Zaccagni 67.)
Sassuolo–Genoa 1–2 (Pinamonti 28., ill. Gudmundsson 64. – 11-esből, Ekuban 87.)

Monza–Fiorentina 0–1 (Beltran 7.)
Salernitana–Milan 2–2 (Fazio 42., Candreva 63. ill. Tomori 17., Jovics 90.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 17 14 2 1 38–7 +31 44
2. Juventus 17 12 4 1 26–11 +15 40
3. Milan 17 10 3 4 31–20 +11 33
4. Bologna 17 8 7 2 21–12 +9 31
5. Fiorentina 17 9 3 5 26–18 +8 30
6. Roma 17 8 4 5 30–19 +11 28
7. Napoli 17 8 3 6 28–19 +9 27
8. Atalanta 17 8 2 7 28–20 +8 26
9. Lazio 17 7 3 7 18–18 0 24
10. Torino 17 6 6 5 15–17 –2 24
11. Monza 17 5 6 6 16–18 –2 21
12. Lecce 17 4 8 5 19–23 –4 20
13. Genoa 17 5 4 8 18–22 –4 19
14. Frosinone 17 5 4 8 22–28 –6 19
15. Sassuolo 17 4 4 9 25–32 –7 16
16. Verona 17 3 5 9 15–23 –8 14
17. Udinese 17 1 11 5 15–27 –12 14
18. Cagliari 17 3 4 10 16–31 –15 13
19. Empoli 17 3 3 11 10–30 –20 12
20. Salernitana 17 1 6 10 14–36 –22 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik