Serie A: Romelu Lukaku a Romában folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.08.31. 12:20
null
A Románál a 90-es számú mezt viseli (Fotó: asroma.com)
Hivatalos honlapján jelentette be előbb a Chelsea FC, majd két perccel később az AS Roma is, hogy a belga Romelu Lukaku a londoniaktól kölcsönben az olaszoknál tölti a 2023–2024-es idény további részét.

A Chelsea szűkszavú, a tényekre korlátozódó közleményben számolt be róla, hogy ismét kölcsönadta Romelu Lukakut, és megint Olaszországba, ám az Inter helyett ezúttal a Romának. Hozzáteszik, hogy az olasz fővárosban José Mourinho lesz az edzője, aki korábban a Chelsea-t is irányította, amikor Lukaku még az első időszakát töltötte a csapatnál a 2013–2014-es idény során.

A Roma honlapja meg is szólaltatja az érkező támadót, aki a 90-es mezben futballozik majd új csapatánál.

„Igazán meleg fogadtatásban részesítettek a csapat szurkolói és ez csak újabb motivációt jelentett számomra. Már ellenfélként is lenyűgöző volt a stadion atmoszférája, és a drukkerek fanatizmusa. Ahogy a klubtulajdonosok ambíciója is nagyon meggyőző volt, amikor nemrég beszélgettem velük. Ami a csapatot illeti, szerénynek kell lennünk, dolgoznunk kell és meccsről meccsre fejlődnünk. Ami engem illet, már alig várom, hogy a csapat rendelkezésére álljak” – idézi a rómaiak honlapja a csatárt.

Lukaku felnőttpályafutása hetedik klubja lesz a Roma, érdekesség viszont, hogy a negyedik, amelyik kölcsönveszi. A belga támadó az Anderlechtnél kezdte még 2009-ben, majd két év múlva lett először a Chelsea játékosa, ám ekkor csak 15 mérkőzésen játszott az első időszakban. Majd előbb a West Bromwich Albionnál, aztán az Evertonnál töltött kölcsönben egy-egy idényt. Utóbbi gárda 2014-ben végleg meg is vásárolta, s a liverpooli kékeknél négy idényen át szerepelt: 166 meccsen 87 gólt szerzett, s ez jó ajánlólevél volt a Manchester Unitednek, amelynél 2017 és 2019 között 96 meccsen 42 gól fűződik a nevéhez. Innen újabb két év múlva Milánóba került az Interhez, ahol még javulni is tudott: 95 meccsen 64 gól volt két év alatt a mérlege.

Ekkor már rájöhettek a Chelsea-nél, hogy hiba volt őt elengedni annak idején, s klubrekordot jelentő 97.5 millió fontért vásárolták meg – de egy év múlva már megint az Internél találta magát kölcsönben: a 44/15-ös mutató nem bizonyult elegendőnek, s most következik az újabb kölcsönjáték – ismét Mourinho keze alatt.

Lukaku és a portugál szakember rövid ideig már a Chelsea-nél is dolgozott együtt, Mourinho a 2013–2014-es idény elején háromszor küldte pályára az akkor még 20 éves támadót. A Manchester Unitednél már jóval többet, csaknem másfél évet dolgoztak együtt 2017 nyarától 2018 decemberéig, s a portugál szakember irányítása alatt a belga csatár 73 meccsen 33 gólt szerzett a United színeiben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik